Mikloš: a kormány a lakosság megtakarításait akarja

Pozsony |

<p>Viera Tomanová szociális ügyi miniszter szerint a kormány felelősen áll hozzá a nyugdíjrendszerhez, és elsősorban tájékoztatni akarja a lakosságot a másokdiuk pillér veszélyeiről.</p>

A második nyugdíjpillér november 15-túl nyílt meg újra, mivel a kormány szerint a pénzügyi világválság miatt a nyugdíjpénztárak ügyfeleinek megtakarítása veszélyben forog. „A második pillér minig kockázatos lesz“ – jelentette ki Tomanová tegnap a Markíza televízió politikai vitaműsorában. Ivan Mikloš (SDKÚ) szerint viszont a kabinet csak a mintegy 150 ezer ügyfél megtakarítását, hozzávetőlegesen 7 milliárd koronát akar megszerezni.

„Ezzel már számol a jövő éves költségvetés“ – magyarázta Mikloš. Az ellenzéki képviselő szerint a kormány felelőtlenül támadja a második nyugdíjpillért, miközben nem tud alternatív megoldást a nyugdíjrendszer problémáira. Elismerte, hogy a befektetések kockázattal járnak, de szerinte az elmúlt 100 év gazdasági folyamatai azt mutatják, hogy a hosszú távú beruházások biztonmságosak.

„Ha bármilyen 30 éves ciklust veszünk, a mindig jelentős értéknövekedést tapasztalunk“ – mondta Mikloš. Példaként az utóbbi 30 évet említette: ha 1980-ban 10 milliárd koronát fektettünk volna felerészben részvényekbe és felerészben kötvényekbe, akkor jelenleg mintegy 60 milliárd korona nyereségünk lenne. (lpj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?