Mennyit kapnak a romák?

Pozsony |

<p>Sokat vagy keveset költ az állam a &bdquo;romákra&rdquo;, pontosabban azokra a roma emberekre, akik a legrosszabb körülmények között élnek, így feltehetően a legtöbb segélyt kapják? Ezt a kérdést járta körül az Iness gazdasági és társadalompolitikai elemző intézet. Csupán mítosz, hogy a romák kapják a legtöbb támogatást.</p>

„Az állami költségvetésből minden ötödik euró a nyugdíjasokhoz kerül, a vasútra és az autópályákra 7-szer többet költünk, mint családi pótlékra, és a mezőgazdászok évente háromszor több támogatást kapnak, mint a szociális segélyek teljes összege – állítja Ján Dinga, az Iness munkatársa, aki gazdasági szempontból elemezte a romáknak nyújtott állami támogatásokat. – Ennek ellenére még mindig sokan hiszik, hogy a roma közösségeknek nyújtott támogatások miatt magasak az adók, s ha ezeket megszüntetnénk, akkor eltűnne az államháztartási hiány.” Az Iness a szegényeknek és a családosoknak nyújtott támogatásokat elemezte, többek közt a Roma Közösségek Atlasza 2013 segítségével. A szociális ügyi hivatalok ugyanis nem tartják nyilván, hogy milyen nemzetiségű a kedvezményezett, ezért az atlasz alapján határozták meg azt a 20 járást, ahol a mintegy 403 ezres kisebbség kétharmada, mintegy 271 ezer roma él. A romáknak jutó támogatások meghatározása során a másik szempont a nagycsaládoknak, vagyis a négynél több gyereket nevelő családoknak jutó támogatások meghatározása volt. Az adatokat a 2012-es évre vetítették, amikor a három szociális támogatás – szociális segély, családtámogatás, rokkantnyugdíj – teljes összege 1,706 milliárd euró volt. Ennek az összegnek csak mintegy 3,4 százaléka, vagyis kevesebb mint 60 millió euró jutott a nagycsaládokhoz. „Nem tudjuk pontosan, hány roma család részesül szociális segélyben, de azt igen, hogy a szociális segélynek mindössze 6%-át kapják a nagycsaládok” – illusztrálta az elemzést Ján Dinga. A segélyre költött 271 millió euróból mintegy 16,8 millió euró jutott a nagycsaládoknak. Hasonló arányok mutatkoznak a többi segélytípusnál is, a családi pótléknak 4,9 százalék, vagyis 311,63 millió euróból 15 millió jut a nagycsaládokhoz. Kicsit más arányt mutat az elemzés a romák által lakott járásokba jutó támogatások alapján. A 20 járásban él a segélyen élők 54 százaléka, valamennyi figyelembe vett támogatásnak viszont csak a 33,9 százaléka jut ide, az 1,706 milliárd euróból 577,7 millió. Ebben azonban a nem roma igénylők is benne vannak. Az Iness szerint éppen a roma telepeken élőknek jut kevesebb támogatás, a „kunyhókban” lakó romáknak nem jár például lakhatási segély, vagy a negyedik gyerektől már nem igényelhető a születéskor járó egyszeri, emelt összegű támogatás.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?