Megrohamoztuk a magyar boltokat

Pozsony/Komárom |

<p>Vásárlók ezrei indultak az elmúlt hosszú hétvégén Magyarország határ menti üzleteibe vásárolni; a bevásárlóturizmus soha nem látott méreteket öltött. Nem csoda, hiszen a forint/euró árfolyam történelmi csúcson volt, egy euróért akár 320 forintot is fizettek.</p>

Ilyen kurzus mellett az élelmiszer átlagban 40 százalékkal olcsóbb, a ruhák sok helyütt félannyiba kerülnek, mint Szlovákiában. A gyenge forint miatt a hétvégén még azok is inkább Magyarországon végezték el a nagybevásárlást, akik a korábbi árfolyam-ingadozások idején otthon maradtak. Mindezt legjobban a komáromi helyzet szemlélteti, ahol az Erzsébetszigeti lehajtóig állt a Magyarországra tartó kocsisor – ilyen az utóbbi időben nemigen fordult elő.
A dél-komáromi Tesco áruház parkolójában álló gépkocsik kétharmada szlovák rendszámú volt. Távolabbi járásokból – Érsekújvár, Galánta, Vágsellye, Dunaszerdahely környékéről – is érkeztek vevők. Sokan tartottak a kezükben hosszú bevásárlólistát és zsebszámológépet. „Nagyon megéri most ide jönni vásárolni, bár azt is észrevettem, hogy az ÁFA emelkedése már megmutatkozik egyes termékek árában. Igaz, még így is jobban járok, mint ha odahaza vásárolnék be” – mondta egy középkorú férfi.
A gyenge forinton kívül a karácsony utáni leárazás is vonzóvá teszi a magyarországi vásárlást, hiszen egyes ruhaneműkre 50–70 százalék kedvezményt adnak, az ÁFA-emelés kompenzálására pedig 25–30 százalékkal olcsóbban kínálnak számtalan élelmiszert a nagyáruházak. A dél-komáromi ruhaboltokban ugyanakkor nemigen tapasztalják, hogy növekedett volna a forgalmuk a forint mélyrepülésének köszönhetően. Egy győri butik eladója is arra panaszkodott, hogy forgalmuk a kedvező árak ellenére rossz. „A szlovákiai vásárlók szinte kivétel nélkül a nagyáruházakba mennek, így mi a kisebb boltokban nagyon rossz helyzetben vagyunk” – mondta a kereskedő.

További részletek az Új Szó hétfői nyomtatott kiadásában!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?