Megnyíltak a szavazóhelyiségek

Pozsony |

<p>Országszerte megnyíltak a szavazóhelyiségek, este tízig voksolhatunk. Az önálló állam 1993-as létrejötte óta hatodik alkalommal választ(hat)unk. A 26 induló párt és mozgalom listáján csaknem háromezer képviselőjelölt indul, a szavazásra jogosultak száma 4,3 millió.</p>

A választásra jogosultak országszerte 5956 szavazóhelyiségben (szavazókörben) járulhatnak az urnákhoz. A választóhelyiségeket reggel hét órakor nyitják meg és azok este tízig tartanak nyitva. Igény esetén legfeljebb két órával hamarabb is meg lehetett nyitni a választóhelyiségeket, a szavazás azonban ebben az esetben sem tarthat tovább este tíznél. A szavazás első részeredményei már éjfél előtt nyilvánosságra kerülhetnek, a végeredmények azonban csak a hajnali órákra várhatók a hivatalos eredmények bejelentését pedig vasárnap délre ígéri a Központi Választási Bizottság.
A magyar választók száma meghaladhatja a 400 ezret. Az ő szavazatuk megszerzését leginkább két párt tűzte ki célul Szlovákiában. Ezek egyike a Berényi József vezette Magyar Koalíció Pártja (MKP), amely 1998-ban jött létre. A másik a 2009-ben létrehozott, Bugár Béla vezette Híd. (MTI, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?