Mečiar mindenkit bírált

Pozsony |

<p>A HZDS saját jelöltet állít a jövő évi államfőválasztáson, ám a párt elnöke, Vladimír Mečiar nem volt hajlandó elárulni, kiről van szó, annyit mondott, az illető politikailag nem aktív személy.</p>

"A jelöltnek, ha független, saját magának kelll bemutatkoznia, nem mutathatom be én" - mondta a HZDS elnöke a Markíza Televízió vitaműsorában. Azt cáfolta, hogy az ismert orvosról, Viliam Fischerről lenne, szó, akinek neve ugyancsak felmerült, mint lehetséges jelölté. Iveta Radičová címére dicsérő szavakat mondott a HZDS elnöke, de támogatni nem fogja. "Radičová asszonyt az SDKÚ politikájának csúcsaként értékelem, tökéletesebb és jobb, mint Mikuláš Dzurinda. Műveltebb, toleránsabb, de figyelembe kell vennünk, mi volt a múltban" - mondta Mečiar. S mivel Radičová az ellenzék közös jelöltje, neve konkrét politikai pártokhoz kötődik, nem tekinthetünk rá csak mint szakértőre, nem támogathatjuk az elnökjelöltségben, tette hozzá a HZDS elnöke.

Radičová november 17-én indítja elnökválasztási kampányát, s a HZDS elnökének azt is elárulta, igyekszik meggyőzni ezen párt választóit is. Bár ellenzéki politikus, más pártok választóinak is be akar mutatkozni, s minél nagyobb támogatottságot szerezni, mondta. Attól sem tart, hogy az ellenzéki viszályok miatt csökkennének az esélyei. Azzal kapcsolatban, hogy Ivan Gašparovičnak a közvélemény-kutatások szerint jóval nagyobb a támogatottsága, Radičová kifejtette, a hivatalban lévő elnöknek, függetlenül attól, ki tötli be a tisztséget, mindig nagyobb az esélye, hiszen többször megjelenik a sajtóban, ráadásul Ivan Gašparovičnak a Smer és az SNS támogatása is segít. Vladimír Mečiar a tévéműsorban is kemény szavakkal illettre Ivan Gašparovičot, aki szerinte a tisztségben semmit sem tesz "csak eszi a pénzt".
A teljes cikk hétfői nyomtatott kiadásunkban olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?