Matovič törvenyt módosítana, így fosztva meg Dankót és Ficót a rangjától

Pozsony |

<p>Az OĽaNO-NOVA a hadkötelezettségről szóló törvény módosításával érné el, hogy Andrej Danko házelnököt és Robert Fico kormányfőt megfosszák századosi, illetve alezredesi rangjától.</p>

Ezt mai sajtótájékoztatóján jelentette be a párt elnöke, Igor Matovič. A módosítás értelmében minden olyan aktív politikust automatikusan megfosztanának "erkölcstelenül" szerzett rangjától, akit valamelyik védelmi miniszter léptetett elő.  Eduard Heger képviselő kifejtette: a törvény szerint ugyanazok a szabályok vonatkoznának a tartalékos és a professzionális katonákra is: előbbiek is csak lépésről lépésre juthatnának előre a ranglétrán, és nem léptethetnék elő őket rögtön századossá vagy alezredessé, több lépcsőfokot is kihagyva. A módosításnak a koalíció támogatása  nélkül nincs esélye, az OĽaNO-NOVA azonban a kormánypártokkal egyelőre nem tárgyalt az ügyben. KOMMENTÁRUNK A TÉMÁBAN: TARTALÉKOS VILÁG Azt, hogy Andrej Danko tavaly szeptember óta tartalékos százados, a Denník N derítette ki az infotörvény alapján. Az SNS elnökét a párt által delegált védelmi miniszter, Peter Gajdoš léptette elő. Danko a 90-es évek második felében volt sorkatona, ám a laktanyák világa ismeretlen maradt számára: szolgálatát a védelmi minisztérium irodáiban töltötte. „Mert megérdemli” – indokolta a miniszter pártbeli főnöke előléptetését a napilapnak, amihez az is hozzájárulhatott, hogy Danko indítványozta a hadsereg költségvetési keretének emelését. Nem ez az első abszurd politikusi rangváltás: 5 nappal a tavalyi választások előtt az akkori smeres védelmi miniszter Robert Fico kormányfőt alezredessé léptette elő. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?