Matovič tömeges tesztelést ígér

tesztelés
Pozsony |

Csütörtökön 10 új koronavírussal fertőzött személyről tájékoztatott az egészségügyi minisztérium, így összesen 226 beteget tartanak számon az országban.

Legutóbb 335 tesztet végeztek a laboratóriumokban, a vírus felbukkanása óta pedig összesen 4751-et. Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök a válságstáb ülése után bejelentette: ha az ország hatékonyan akar szembeszállni a koronavírussal, akkor ennél sokkal több tesztre lesz szükség. Szlovákiában eddig napi 300–350 tesztet végeztek, Matovič szerint ez jócskán elmarad az ország igényeitől és a laboratóriumok kapacitásától is. A válságstáb éppen azért úgy döntött, hogy átformálja a mintavételi rendszert, melynek köszönhetően a következő két hétben akár 3 ezerre is növekedhet a napi tesztek száma.

A kormányfő szerint a jelenlegi rendszer azért is tarthatatlan, mert a fertőzésgyanús személyeknek gyakran 3 napig kell várniuk az otthoni karanténban, míg egyáltalán megérkeznek a mentősök a kivizsgálásra. Matovič hangsúlyozta, hogy ez nem a mentősök hibája, hiszen a hiányzó védőfelszerelés miatt nincs is esélyük előbb kiérni a helyszínre.

válságstáb

A válságstáb éppen ezért úgy döntött, hogy a lehető legtöbb kórház előtt kialakítanak úgynevezett mintavételi helyszíneket, melyeknek a lehető legszigorúbb higiéniai előírásoknak kell megfelelnie. Vagyis azoknak az embereknek, akik már érzik magukon a tüneteket, és a háziorvosuk is javasolja a tesztelést, ezekre a helyszínekre kell ellátogatniuk. Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügyi miniszter azonban kiemelte, hogy a mentőszolgáltatás továbbra is igénybe vehető, de főként azoknak a személyeknek, akiknek egészségügyi állapota nem engedi meg, hogy elmenjenek a mintavételi helyszínekre. Matovič elmondása szerint jelenleg 3-4 ilyen helyszín már működik az országban, azonban az elkövetkező két hétben a lehető legtöbb kórház előtt létrehoznak további mintavételi pontokat. A kormányfő egyelőre nem tudta pontosan megmondani, hogy hány kórházról van szó.

Kiket tesztelnek?

A miniszterelnök viszont rögtön leszögezte: ez nem jelenti azt, hogy innentől mindenki szaladjon a kórházak elé, még azok is, akiknek nincsenek tünetei. Azokat a személyeket fogják előnybe helyezni a tesztelés során, akiknek az egészségügyi állapota megindokolja a tesztelést. Marek Krajčí hozzátette, hogy elsősorban a halaszthatatlan operációkra váró betegekről van szó, de ahogy növekszik majd a laboratóriumok kapacitása, úgy az egészségügyi dolgozók is elsőbbséget kapnak.

Marek Krajčí

Akcióban a magánlaborok

Az új rendszer további nagy újítása, hogy a tesztelésbe már becsatlakoznak a magánlaboratóriumok is. A korábbi kormány a tesztelések során csak az államilag működtetett laboratóriumokra hagyatkozott. Peter Lednický, a Magánlaboratóriumok Szövetségének (ASL) képviselője elmondta, hogy az általuk működtetett intézmények jelenlegi kapacitása körülbelül napi 1200 teszt, azonban ezt a közeljövőben akár 2000-re is képesek lesznek megnövelni. Az állami laboratóriumok összkapacitása további ezer teszt, így ha minden a tervek szerint halad, két héten belül már akár napi 3 ezer tesztet is elvégezhetnek. Szükség esetén viszont az állami intézmények kapacitása elérheti az 1500 mintát, míg a magánlaboroké a 2500-at is, így naponta akár 4000 mintát is vizsgálhatnának. 

A tesztelésen kívül a magánlaboratóriumok segítenek a mintavételi helyszínek kialakításában is, valamint a kórházak előtt vett mintákat szintén ők fogják elszállítani a laboratóriumokba. Matovič szerint az ASL ajánlata rendkívül nagyvonalú.

„Az állam részéről rendkívül fair egyezséget kötöttünk. A magánlaborok a mi számításaink szerint ezen szinte nem nyernek semmit”

– mondta a miniszterelnök.

Saját zsebből nincs teszt

A magánlaboratóriumok bevonása azonban továbbra sem jelenti azt, hogy az emberek a saját költségükre kérhetnek teszteket, Matovič szerint Szlovákia ezt nem engedheti meg magának, hiszen sokkal fontosabb, hogy a valóban beteg emberek kapjanak elsőbbséget.

„Mindannyian egy csónakban evezünk. A közös érdek az, hogy minél előbb kiszűrjük a fertőzött személyeket”

– közölte az OĽaNO vezetője.

Ugyanakkor azt nem zárta ki, hogy a jövőben változtatnak ezen, de csakis akkor, ha a helyzet már javulni fog. Ebben az esetben például a nagyobb cégek már letesztelhetnék a munkásaikat, és ha senki sem fertőzött, akkor lassacskán újra megkezdhetnék a gyártást. Matovič azonban hangsúlyozta: csakis akkor, ha ezt megengedik a tesztelési kapacitások.

Matovič

A gyorstesztek sorsa

Szlovákiába az utóbbi napokban több millió gyorsteszt érkezett, Matovič szerint ezeknek nem vesszük nagy hasznát.

„Ezeket nem használja sem a Közegészségügyi Hivatal, sem a magánlaboratóriumok, mert nem pontosak. Nem tudom jelenleg megmondani, hogy mi lesz a sorsuk”

– mondta a kormányfő.

Ján Mikas tiszti főorvos örömmel fogadta a rendszer megváltoztatását, hangsúlyozta, hogy a tesztek számának megemelkedésén kívül az is pozitív hozadék, hogy az embereknek így már jóval kevesebbet kell várniuk az eredményekre. Ha egy 65 évnél idősebb személynél bizonyosodik be a fertőzés, akkor az otthoni karantén ideje alatt a kezelőorvosa minden nap felkeresi telefonon, hogy az egészségügyi állapota iránt érdeklődjön.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?