Matovič az MKP válaszát várja

A rendőrség leszállt Matovičról
Pozsony |

Igor Matovič, az OĽaNO vezetője kijelentette, még mindig él az MKP-nak és a KDH-nak szóló ajánlata, mely szerint együtt indulhatnának a következő parlamenti választáson. Egyelőre nem tudni, hogy az MKP 2020-ig kivel lép szövetségre.

Matovič az aktuality.sk portálnak adott interjúban arról beszélt, még sem az MKP-tól, sem a KDH-tól nem kapott választ arra, hogy elindulnának-e az OĽaNO-val, de ennek lehetősége továbbra is nyitva áll. Az együttműködés feltételének azt nevezte meg, hogy az adott pártok egyértelműen határolódjanak el a Smertől. „Nem tudom elképzelni, hogy valakinek azért segítünk a parlamentbe jutásban, hogy aztán eláruljon minket a Smerért” – mondta Matovič, de hozzátette, neki mindegy, kivel köt szövetséget az MKP, csak az a fontos számára, hogy ne a Smerrel lépjenek koalícióra. Kocúr László, az MKP pártigazgatója az OĽaNO-val való együttműködés lehetőségéről azt mondta, pártjuk az etnikai politizálás irányába elkötelezett.

Az EP-választás után, ahol az MKP és a Híd is elvesztette az uniós képviselőjét, Menyhárt József pártja egységes magyar politikai képviselet létrehozására szólított fel.
Gál Gábor (Híd) igazságügyi miniszter a magyar pártok összefogásával kapcsolatos információkat nem erősítette meg. Ugyanakkor egyetértett azzal, hogy a megosztottság nem segít a közösségnek.

A Híd szombaton fogja értékelni az EP-választáson elért eredményét, illetve egyeztetni fog a folytatásról. Gál szerint a pártja által elért 2,59 százalékos eredményt többféleképpen magyarázzák. „Eltérnek a vélemények azzal kapcsolatban, hogy hogyan tovább. A szombati elnökségi ülésen beszéljük ezt meg. Nekem az a véleményem, hogy valamit máshogy kellene csinálnunk” – mondta Gál. Konkrétumokat azonban nem árult el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?