Mától jelentős enyhítések léptek érvénybe

koronavírus
Pozsony |

Mától ismét jelentős enyhítések léptek életbe, a szakmai konzílium a határnyitás mellett arról is döntött, hogy szüneteltetni fogják az állami karantént.

Bár Szlovákia tegnapig csak három országgal, Magyarországgal, Ausztriával és Csehországgal nyitotta meg határait, a határellenőrzések megszűntek. A rendőrök tehát azt sem ellenőrizték, honnan térnek vissza Szlovákiába a külföldről érkező állampolgárok. Igor Matovič kormányfő szerint ilyen ellenőrzésre a schengeni övezetben nincs is lehetőség. „Irracionális lenne ellenőrizni az embereket, és arra kényszeríteni őket, hogy hazudjanak a rendőröknek arról, honnan érkeztek” – mondta a miniszterelnök azzal, hogy a tilalmak után az állam mostantól az emberek felelősségére hagyatkozik. Egyébként mivel Szlovákia nem kötött minden állammal bilaterális megállapodást a határnyitásról, érdemes kiutazás előtt megérdeklődni, milyen feltételekkel lehet beutazni az adott államba.

Eltörölt karantén

Zuzana Krištúfková epidemiológus – bár a kötelező karantén megszűnt – az embereknek mégis azt ajánlja, mindenki jelezze kezelőorvosának, ha olyan országból érkezik, amellyel Szlovákia nem nyitotta meg a határait. „Ezeknek a személyeknek továbbra is ajánlott két hétig otthon maradni” – fűzte hozzá a szakértő. Ján Mikas tiszti főorvos is felszólította a hazatérőket, hogy önként vegyék fel a kapcsolatot a regionális közegészségügyi hivatallal, vonuljanak házi karanténba, és teszteltessék le magukat az új típusú koronavírusra. A házi karantén rendszerét Mikas szerint alvó üzemmódban fogják tartani, hogy a járvány második hullámának kitörésekor azonnal aktivizálni tudják.

Önkéntes szájmaszk

Közterületen már csak ajánlott az arcmaszk viselése, ha valaki idegenekkel találkozik, és két méternél közelebb lesznek egymáshoz. A belső terekben továbbra is kötelező lesz arcmaszkot hordani, a munkahelyeken viszont csak ajánlott, ha a kollégák tartják egymástól a kétméteres távolságot.
Mikas hozzátette: továbbra is kötelező lesz arcmaszkot hordani az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön.

További változások

Mától az üzletekre és az éttermekre vonatkozó szabályok is változnak. Az üzemeltetőknek már nem kell választaniuk aközött, hogy 10 négyzetméterre legfeljebb egy vásárlót vagy fogyasztó vendéget engednek-e be, vagy inkább biztosítják a vásárlók, fogyasztók közötti kétméteres távolságot. Mostantól ezek csak ajánlások lesznek.

Nyithatnak az üzletközpontokban lévő gyermekmegőrzők, valamint az éjszakai klubok is. Mikas szerint a gyermekmegőrzőket rendszeresen fertőtleníteni kell. Azt javasolta, a szülők továbbra is fontolják meg, hogy igénybe veszik-e ezt a szolgáltatást. A tiszti főorvos hangsúlyozta, hogy az üzletekben és az éttermekben ezután is ajánlott betartani az eddigi intézkedéseket (10 négyzetméterenként egy vásárló vagy vendég, kétméteres távolság az asztalok között stb.). Hozzátette: az enyhítésekkel, melyek bevezetése a kedvező járványügyi helyzetnek köszönhető, a fenntartóknak akarnak kedvezni, hogy fellendíthessék a vállalkozásukat. „Hála minden szlovákiai lakosnak, megengedhetjük magunknak az óvintézkedések visszavonását” – mondta Mikas. Kilátásba helyezte ugyanakkor, hogy a helyzetet a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) folyamatosan nyomon fogja követni, és ha romlik, azonnal közbelép. Az esetleges újabb szigorításokat nem feltétlenül országosan rendelnék el, hanem csak bizonyos területeken.

(dem, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?