<p>Elutasította a Horizont Slovakia és a BMG Invest kisbefektetőinek kárára elkövetett csalás miatt jogerősen 11,5 évre elítélt František Matík perújrafelvételi kérelmét a Specializált Büntetőbíróság.</p>
Marad a 11,5 év a 13 évig szökésben levő bűnözőnek
Besztercebánya |
A bíróság szerint nem teljesültek a perújrafelvétel feltételei, semmilyen olyan, új információ nem került napvilágra, amely az előző ítélethozatal folyamán ne lett volna ismert, így ne, várható, hogy más ítélet szülessen. Ugyanezen a véleményen volt a speciális ügyész is. Matík 13 évig bujkált az igazságszolgáltatás elől, tavaly Szerbiában fogták el. A bíróságon azt mondta, Szerbia azzal a feltétellel adta ki őt, hogy Szlovákiában újratárgyalják az ügyét, a bíró azonban pontosította: a kiadatási egyezményben csak az állt, hogy az elítéltnek lehetősége lesz pere újratárgyalását kérni. Ez meg is történt, de a bíróság ezt elutasította.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.