<p>George Bush amerikai elnök hétfőn kora reggel sürgette a kongresszus tagjait: minél gyorsabban hagyják jóvá a hét végén véglegesített 700 milliárd dolláros pénzügyi mentőcsomagot.</p>
Már Bush is válságról beszél
A képviselőházban reggel kezdődött meg a vita a törvénytervezetről, amelyről várhatóan még aznap szavazást tartanak. Már Bush is válságról beszélt rövid nyilatkozatában, holott mindeddig kerülte ezt a kifejezést.
Ez egy bátor tervezet, amely a válságot a pénzügyi rendszeren belül tartja, megelőzi, hogy kiterjedjen a gazdaságra – fogalmazott Bush. Az előző heti, feszített ütemű egyeztetések után a hét végén a kongresszus demokrata párti és republikánus vezetői is közölték, hogy támogatják a minden korábbinál nagyobb, történelmi jelentőségű szövetségi tőkeinjekció tervét.
Bush azt mondta: a terv erős jelzés a világpiacoknak arról, hogy Washington komolyan gondolja az amerikai pénzügyi rendszer stabilitásának és a beléje vetett bizalomnak a helyreállítását. „Ezen mentőterv nélkül a következmények az amerikai gazdaságra nézve katasztrofálisak lennének” – szögezte le. Hozzátette ugyanakkor, hogy a mentőcsomag végső költsége jóval kevesebb lesz 700 milliárd dollárnál, mert a kormány el fogja majd adni azt az értékpapír-állományt, amelyet most felvásárol. Bush kijelentette: ha a mentőöv terve beválik, „az emberek valószínűleg soha nem fogják megtudni, milyen közel voltunk a szakadék széléhez”. Ben Bernanke, a szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) elnöke hétfőn hangot adott azon meggyőződésének, hogy a kongresszus elé került mentőcsomag helyre fogja állítani a hitelpiacon a bizalmat, és a hitelek áramlása újra megindul. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.