<p>Egymással nem, a Smerrel viszont meg tudott egyezni Kassa megyében az MKP és a Híd. Mindkét magyar párt Zdenko Trebuľa mögött sorakozott fel. Ő számít a választás toronymagas esélyesének.</p>
Magyar összefogás a Smerrel
Kassa |
Tegnap Jakab Elemér, a Híd megyei vezetője arról számolt be, hogy pártja a Smer megyeelnökjelöltjét, Zdenko Trebuľát támogatja a novemberi megyei választásokon. A képviselőjelölteket az SDKÚ-val és a KDH-val indítja a Híd, megyei elnökségük viszont Jakab elmondása szerint egyhangúlag Trebuľa támogatását javasolta. „A legjobbat próbáltuk kiválasztani az induló jelöltek közül” – tette hozzá Jakab. Az SDKÚ és a KDH jelöltjeit (Martin Padót és Mária Sabolovát) korábban esélyteleneknek nevezte. Az MKP már egy hónapja bejelentette, hogy Trebuľát fogják támogatni, képviselőjelölteket önállóan indítanak. Az elmúlt hónapokban az MKP és a Híd Kassa megyében sem a képviselőjelöltek, sem a közös elnökjelölt kérdésében nem tudott megegyezni. A magyar pártokkal való együttműködés logikus lépés, véli Peter Žiga, a Smer megyei elnöke (egyben környezetvédelmi miniszter). „Hasonló koalíciót alapítottunk 2009-ben is és megyei szinten nagyon jó a két párt együttműködése. A képviselőjelöltjeit viszont a Smer maga állítja és a lehetséges 57 jelöltből 45-öt jelölünk” – közölte Žiga. Zdenko Trebuľa szerint annak ellenére, hogy a Híd képviselőjelöltjei nem voltak sikeresek a legutóbbi választások során, nagyon jól működik az összefogás. „A megyénkben a Híd és az MKP politikájának köszönhetően béke van” – állítja Trebuľa. A Smerrel való együttműködés az MKP megyei szervezete szerint is sikeres. Trebuľa számít egyébként a biztos választásnak – aligha fogják megszorítani kihívói. A Smer jelöltjét 2005-ben választották először megyeelnöknek – korábban kassai főpolgármester is volt Rudolf Schuster pártja, az SOP színeiben –, 2009-ben pedig már az első körben győzött, a voksok 60%-kát kapta meg. (ke, vps)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.