Ma tisztázzák, mi a stílusváltás

Pozsony |

<p>Ma kora délután kezdődik a Csáky Pál által már tegnapra beharangozott elnökségi ülés, amelyen Bugár Béla, A. Nagy László és Gál Gábor frakcióból való távozásával foglalkozik az MKP. Rögtön utána az országos elnökség a párt járási és kerületi elnökeivel is megvitatja a helyzetet. A három távozó képviselő „stílusváltást” követel a párt elnökétől és szűkebb vezetésétől. A lapunknak nyilatkozó elnökségi tagok többsége azt mondta, nem érti, mit is jelent pontosan a „stílusváltás”, és Bugárék milyen változást akarnak.</p>

A tárgyalástól azonban nem zárkóznak el.„Nem értem, mit takar ez a fogalom, nem fejtették ki, mit értenek a vezetési stílus megváltoztatásán, erről tárgyalunk” – mondta lapunknak Farkas Iván. Hasonló választ adott legalább 8-9 elnökségi tag, a tárgyalást teljesen elutasítót pedig 2-3.

Ladányi Lajos szerint a kilépők nem voltak képesek elfogadni azt, hogy egy demokratikus választás után alulmaradtak a pártban. A két testület mai ülésén várhatóan részt vesz mindhárom rebellis képviselő. „Én tagja vagyok mindkét testületnek, tehát ott leszek” – mondta lapunknak Gál Gábor. Szerinte az elnökség tagjainak tisztában kell lenniük, mit értenek a szükséges változás alatt.„Nem tudják, vagy nem akarják tudni, miről van szó? – tette fel a kérdést Gál. – Pedig tudniuk kellene, de nagyon szívesen elismétlem, mit értünk ez alatt.” Az elnökség ülése után az elnökök tanácsa is összeül, amely tulajdonképpen a régiók képviselőivel, a járási és kerületi elnökökkel kiegészített országos elnökség.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?