Ma kettőkor eldőlhet Richter és a koalíció sorsa

Pozsony |

<p>Az SNS a ma délben kezdődő frakcióülésén dönti el, hogyan áll majd a Ján Richter szociális ügyi miniszter elleni, ellenzéki bizalmatlansági indítványhoz.</p>

„A koalíció tagjának lenni felelősségteljes feladat, még ha tudnék is igennel vagy nemmel válaszolni, most nem tehetem meg” – válaszolta Andrej Danko arra a kérdésre, hogy hogyan fog szavazni pártja frakciója a délután kezdődő rendkívüli ülésen. A pártvezető az SNS megyeelnökjelöltjeit bemutató sajtótájékoztató után válaszolt újságírói kérdésekre. Ma délelőtt még a koalíciós partnereivel tárgyal, majd délben kezdődik a párt parlamenti frakciójának ülése. „A frakciónak vannak fenntartása, de a politikai felelősséget tudatosítjuk – jelentette ki Danko. – Ki akarom használni ezt a napot a koalíciós partnereimmel folytatott felelősségteljes párbeszédre. Meghallgatok minden véleményt, ez alapján alakítjuk ki az SNS álláspontját.” Szerinte meg kell határozni, hogy hol van az a pont, amit még elvisel az SNS. Itt feltehetően arra utalt, hogy a kormányfő a megkérdezése nélkül kérte fel lemondásra a pártja által jelölt oktatási minisztert. A frakcióülés várhatóan délután két órakor ér véget, ezt követően tart tájékoztatást a pártelnök.

MÁR TÁRGYALHATTAK A KOALÍCIÓS PÁRTOK VEZETŐI

A tegnapi legutóbbi információ szerint a Szlovák Nemzeti Párt továbbra is követeli Robert Fico miniszterelnöktől Ján Richter szociális ügyi miniszter leváltását, de ez még nem jelenti azt, hogy a párt parlamenti képviselői Richter leváltását fogják támogatni a délután kezdődő parlamenti ülésen. „Az SNS parlamenti frakciójának utolsó megegyezése az, hogy az egységes álláspontot délután két óra körül jelentjük be, és kiértékeljük a teljes helyzetet” – jelentette ki ma délelőtt Andrej Danko pártelnök. Ha az SNS az ellenzékkel szavazva leváltaná a minisztert, az a koalíció végét jelentené.

GLVÁČ: RICHTER MARAD

A párt parlamenti frakciójának vezetője tegnap nyilatkozatban kérte Robert Ficót, hogy oldja meg a „régi és tarthatatlan személyi problémát” a szociális ügyi tárca élén. A párt képviselőit Tibor Bernaťák szerint az háborította fel, ahogyan a kormányfő kezelte Ján Richter miniszter ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt a kabinet tegnapi ülésén. Az SNS miniszterei készek voltak tartózkodni az ellenzéki bizalmatlansági indítványról való szavazáskor, ám Fico nem szavaztatta meg a minisztereket. A kormányfő szerint Gabriela Matečná (SNS) mezőgazdasági miniszter jelezte neki, hogy ő és Ján Gajdoš védelmi miniszter nem akar részt venni a Richterről szóló szavazáson. „Ezt én tiszteletben tartottam, és tudomásul vettem, hogy a Smer és a Híd miniszterei konszenzussal elfogadták a kormányhatározatot a bizalmatlansági indítványról” – nyilatkozott Fico.

A frakció nyilatkozata ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a képviselők tudatosítják, nincs más alternatíva az ország irányítására, mint a Smer, a Híd és az SNS együttműködése. (lpj, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?