Ma döntenek a bor- és söradóról

Pozsony |

<p>Újabb komoly vita alakulhat ki a kormánykoalícióban a sör és a bor jövedéki adójának emelésére vonatkozó terv miatt. A kormány ma dönt a tervezetről.</p>

A pénzügyminisztérium adóemeléssel akarja növelni az állami költségvetés bevételeit, viszont az OKS és az SaS képviselői ezt nem hajlandók támogatni; a javaslatot Simon Zsolt (Híd) földművelésügyi miniszter is ellenzi. Ha a parlamentben ennek ellenére sikerül elfogadtatni a pénzügyminisztérium törvényjavaslatát, januártól fél liter 10-es sör 5 centtel, egy liter bor átlagosan 40 centtel drágulna. Az államkassza bevételei ezzel jövőre 45,5 millióval, 2013-ban pedig 47 millió euróval nőnének.

Mennyi a murci alkoholtartalma?

Richard Sulík, az SaS elnöke szerint továbbra is érvényes pártja korábbi bejelentése, hogy semmilyen adóemelést nem támogat. A Híd frakciójában tevékenykedő négy OKS-képviselő is ezt vallja. „A bor jövedéki adójának bevezetése indokolatlan dráguláshoz vezetne. Úgynevezett adóraktárakat kellene létrehozni annak a bornak a tárolására, amely után az adót még nem fizették meg. Ez további többletkiadásokkal járna, amit végeredményben a vásárlók fizetnének meg” – mondta Peter Zajac, az OKS elnöke.

Simon Zsolt (Híd) földművelésügyi miniszter is úgy véli, a bor jövedéki adójának bevezetése értelmetlen. „Csak olyan italra lehet jövedéki adót kivetni, melynek alkoholtartalma 1,2%- nál nagyobb. Nem tudom elképzelni, ki áll majd minden hordó murci mellett, hogy meghatározza, mikor lehet jövedéki adó nélkül árulni, és mikor kell megadóztatni” – nyilatkozta a Szlovák Rádiónak Simon.

Támogatója is van az adóemelésnek

A pénzügyi tárca mellett működő Gazdaságpolitikai Intézet (IHP), ellentétben a borászok és sörgyárak képviselőivel, úgy véli, a jövedéki adó emelése hatékony módszer lehet a feketepiac elleni harcban. Az intézet tegnap közzétett elemzése szerint a pénzügyminisztérium tervezetének leghasznosabb része a szeszesitalok egységes jövedéki adójának bevezetése az alkoholtartalomtól függően. „Ez mindenki számára igazságos feltételeket teremtene a piacon” – áll a jelentésben.

A IHP szerint további pozitívum, hogy a jövedéki adó fizetése alól felmenték azokat a családi termelőket, akik évente legfeljebb 1000 liternyi bort állítanak elő, adókedvezményben részesülnének a kisebb hazai sörgyárak és borüzemek is.

Érvágás a termelőknek

A borászok és a sörgyárak szakmai szervezetei hevesen tiltakoznak a javaslat ellen, a feketepiac fellendülésétől tartanak. „Az adóemelés a kivételek ellenére is súlyos érvágást jelentene a termelőknek” – állítja Jaroslava Kaňuchová-Pátková, a Bor- és Szőlőtermelők Szövetségének ügyvezető igazgatója. Ugyanis a jövedéki adót a termelőknek az előállítást követően azonnal ki kellene fizetniük, míg a termékért csak az eladás után kapják meg a pénzt.

Ľubomír Vančo, a kisebb hazai sörgyárak szervezetének elnöke szerint a környező országok közül már most is Szlovákiában a legmagasabb a sör jövedéki adója, és az újabb emelés katasztrófa lenne a kisebb hazai gyártók számára. (dem, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?