Lipšic: A Smernek szüksége van a katolikus szavazók egy részére

Pozsony |

<p>A kormányzó Smer-SD-nek szüksége van pár százalék katolikus szavazóra, ezért röviddel az államfőválasztás második fordulója előtt a házasság nagyobb védelmével foglalkozik, noha azt mindeddig elutasította.</p>

Ezt Daniel Lipšic, az Új Többség (NOVA) elnöke mondta a parlamentben csütörtökön. A Smer-SD azt akarja elérni, hogy a köztársasági elnök ne nevezhessen ki három tagot az Igazság-szolgáltatási (Bírói) Tanácsba, az ellenzéki KDH pedig azt szeretné, ha az alkotmány nő és férfi kapcsolataként határozza meg a házasságot. A két párt összefogott, mert együtt módosítani tudja az alkotmányt, azaz el tudja fogadtatni a maga tervét.

Lipšic emlékeztetett, hogy a Smer-SD a múltban többször is a házasság intézményét erősítő javaslatok ellen szavazott, 2004-ben például a Smer képviselői voltak azok, akik nem támogatták a családtörvényt.

A NOVA feltette a kérdést, kivel akarja a Smer elhitetni, hogy véletlenül éppen az elnökválasztás második fordulója előtt vált számára fontossá a család védelme.

Pavol Paška (Smer-SD) házelnök szerint Lipšic egyre agresszívebb, és bizonyára sokkolta őt Radoslav Procházka eredménye az elnökváalsztáson, mert Szlovákiában már mindenkinek villágos, hogy nem ő lesz a jobboldal új vezére. (TASR, ú)
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?