Közélet

Ligetfalu – múlt a panelházak árnyékában

Ligetfaluról a Pozsonyhoz szorosabban kötődőnek is elsősorban és főként a lakótelephalmaz jut az eszébe. A városba látogató leginkább a betondzsungelt látja. Egy adatgazdag útikönyvvel barangolva azonban finomabb részletek, múlttöredékek is felfedezhetők.
ÚJ SZÓ ONLINE

2018. december 9. 17:06

- Shutterstock-felvétel

Martin Kleibl (1981) Petržalka – Prekvapivý sprievodca mestskou časťou (Pozsony-ligetfalu – Meglepő városrészkalauz) című, szlovák nyelvű bedekkere hasznos útitársunk lehet. Bőséges fotóanyaga inkább dokumentáló, mint illusztratív, azaz a leírásokban említett látnivalókat jól áttekinthetően jeleníti meg. S az is a kötet erénye, hogy az előszó és a történelmi bevezető után földrazi alapon elkülönülő részek következnek. Ezzel a tagolással a könyv józan ütemezést kínál, hiszen egyszerre bejárhatatlan a város Dunától délre eső területe.

A szerző először a Duna-part és a Ligetfalut keresztülszelő D1-es autópálya közé eső területről ír. Ezután következnek azok a részek (Dvore, Háje, Lúky), amelyeket korábban ártéri erdők, gyümölcsösök, kertek és porták tarkítottak, majd a husáki normalizáció időszakában részben lakótelepekké váltak, részben pedig zöldövezetek lettek/maradtak. A zárófejezet kiemelten foglalkozik az Ausztriával határos Ligetfalut a pártállami időszakban Nyugat felől elszigetelő vasfüggönnyel, és kitekint a korábbi forrásokban Besenyőszigetként szereplő Pötschenaui-erdőre (Pečňanský les). Foglalkozik a két világháború közt kialakított csehszlovák bunkerrendszerrel, a horvátjárfalui fácánoskerttel, a Gerulata római kori lelőhellyel és múzeummal, a Danubiana kortárs művészeti központtal és közeli ausztriai látnivalókkal is.

Kleibl utal arra, hogy sok ligetfalui sem ismeri saját lakókörnyezetét, de egyre több helyiben jelentkezik „bizonyosfajta büszkeség és lokálpatriotizmus, amely itt hosszú éveken át hiányzott”. Úgy véli, Pozsony e része már nem elkerülendő, az útikönyvekben is csak kuriózumként emlegetett gettó vagy betondzsungel. „Panelházai árnyékában ugyanis sok meglepetés rejlik” – hangsúlyozza.

S valóban! Nemcsak azt fedi fel, amit sokan ismernek (a Duna-hidak története; a hajdan a két part közt ingázó csavargőzös, azaz közleketű nevén a propeller; az Au Café kávéház és a Leberfinger vendéglő; Pozsony napóleoni tüzérség általi ágyúzása 1809-ben; Ligetfalu elfoglalása 1919 nyarán cseh legionáriusok által; a jobb parti résznek a hitleri Németországhoz csatolása, a tervezett pozsonyi metró torzói stb.), hanem mást is felvillant. Taglalja például, hogy a lakótelepek megtervezésére kiírt nemzetközi versenypályázatra sok javaslat érkezett, de az 1968-as megszállás után hazai szakemberekre bízták a feladatot.

pozsonyligetfalu

Szimpatikus, hogy a könyvben vendégszerzők is vannak. A pozsonyi villanyvasútról („bécsi villamosról”) szóló fejezetet például Peter Martinko (Városi Tömegközlekedés és Regionális Közlekedés Barátainak Klubja) írta, aki a téma egyik legjobb ismerője. Pozitívum, hogy Kleibl vendéglátóhelyek vagy más létesítmények (ügető, sportklubok) volt vagy létező közösségeiről és az újabb kezdeményezésekről (például a bunkerfelújításokról) is említést tesz.

Körültekintően, az esztétikai minőségekre is felfigyeltetve számol be a könyv a szocialista realizmus jegyében fogant lakótelepi alkotásokról. Tanulságos, ahogyan számot ad a toronyházi falfelületeket díszítő óriásfestményekről és mozaikos művekről, amelyek közül a legtöbb a rendszerváltozás utáni hőszigetelés vagy más épületfelújítás aldozatául esett. Kleibl egyébként élére állt annak a kezdeményezésnek, amelynek köszönhetően az egyik ilyen alkotást sikerült megmenteni.

Újabb rétegek nemcsak épületekre kerülnek, s nem csupán az oroszvári Gerulátát takarták sokáig a későbbi korok, hanem az utóbbi száz évvel kapcsolatban is van mit felfedni. Ligetfalu múltmozaikjai alapos feltérképezésre várnak. Ezek közé tartozik a jobb parti rész német/osztrák és magyar (tágabb földrajzi körben pedig horvát, zsidó stb.) vonatkozásainak a föltárása is. Kleibl kötetében összefoglaló olvasható a régi Ligetfalut megidéző helyi temetőről, az első világháborús katonai sírkertről, a második világháború idején és után működő lágerekről, internálótáborokról. A könyv egy esetleges újabb kiadásában mindenképpen helyet kellene kapnia a Pozsonyligetfalui Emlékmű-előkészítő Társaság tényfeltáró munkája eredményeinek is, valamint annak – a könyv megjelenése után átadott  – emlékműnek, amelyet a ligetfalui gyűjtőtáborban meghurcolt, kivégzett németeknek, magyaroknak és szlovákoknak állítottak.

Vannak továbbá olyan, a szlovák szakirodalomban is ismert tények, amelyeknek szintén egy következő kiadásban lenne a helyük. A lóversenypályáról szóló részben pár szóval megemlíthető, hogy a pozsonyi lóversenysport kezdeteinél ott állt Széchenyi István is. Egy esetleges második kiadásból kihagyhatatlan, hogy 1956-tól 2002-ig a mai Janko Kráľ-ligetben (korábban Aupark, városi díszliget) állt Petőfi Sándor szobra (Radnai Béla alkotása). Egyrészt azért megkerülhetetlen e tény említése, mert erre nagyon sok ligetfalui is emlékszik, másfelől azért, mert erről nagyon sok ligetfalui sem tud. Utóbbiaknak például ez is meglepetés lehet a panelházak árnyékában.

Korpás Árpád

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Vizsgálódik a rendőrség a nagykaposi polgármester feljelentései kapcsán

Kočner nem vehetett részt az apja temetésén

Fico kitért a kínos kérdések elől

Modellektől lopott, manipulált képekkel csábította Alena Zs. Glváčot

Frissítve

VIDEÓ: A Basternák-gyilkosság ügyében razziázik a NAKA, Alena Zs. sofőrjét is őrizetbe vették

Kétségbeesett üzenetet küldött az élvonalbeli focista, mielőtt lezuhant a repülőgépe

Legfrissebb galériák
Olvasta már?