Leállt az egybiztosítós projekt

Pozsony |

<p>Idén januártól már működnie kellene, de még a megvalósításának részletes elképzelését sem ismertette az egészségügyi minisztérium az egybiztosítós rendszernek.</p>

A kormány tegnap egy újabb semmitmondó jelentést fogadott el, amelyben konstatálja, hogy a projekt leállt. „Az egészségügyi minisztérium nem folytatja a projekt előkészítését, amíg a pénzügyminisztérium nem igazolja, hogy a pénzügyi háttér biztosított” – hárítja a felelősséget a szaktárca a pénzügyre. Peter Kažimír pénzügyminiszter szerint a kormánynak jelenleg nincs pénze az új egészségbiztosítási rendszer bevezetésére. „A Telecom eladására várunk” – jelentette ki Kažimír, azt azonban nem árulta el, hogy a rendszer átalakítása mennyi pénzébe kerül majd az adófizetőknek. Az ellenzék szerint a kormánynak be kellene ismernie, hogy az egybiztosítós rendszer bevezetésének semmi értelme. „Kezdettől fogva azt állítjuk, hogy ez egy értelmetlen elképzelés, ami azonban több száz millió euróba kerül majd” – jelentette ki tegnap Ján Figeľ (KDH). Ivan Uhliarik (KDH) szerint a kormánynak be kellene vallania azt is, hogy eddig mennyi pénzt emésztett fel a projekt előkészítése. „Mennyibe kerültek a tanácsadók, mennyit fizettek a különböző előkészítő munkákért?” – tette fel a kérdést a Radičová-kormány egészségügyi minisztere. Szerinte a kormánynak tiszteletben kellene tartania a mintegy 1,8 millió biztosított véleményét, akik azzal, hogy valamelyik magán-egészségbiztosítóval állnak szerződésben, egyben kimondták azt is, hogy nem akarnak egybiztosítós rendszert. Viliam Novotný (SDKÚ) szerint a kormány már két éve szórakoztatja az embereket az egybiztosítós rendszer bevezetésével, ahelyett, hogy kezelné az egészségügy problémáit, mint például a nővérek bérezése vagy az állami kórházak által felhalmozott adósság. A kormány megalakulása után bemutatott elképzelés szerint idén januártól már működnie kellene az egybiztosítós rendszernek, vagy legkésőbb július 1-jén el kellene indulnia, ha a biztosítókat az államnak kell kisajátítania. Eddig azonban még az átalakítást szabályozó törvényt sem mutatták be, amit már ezelőtt egy évvel el kellett volna fogadni. (lpj, TASR) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?