Lajčák: Fico remek formában van

Pozsony |

<p>Robert Fico kormányfőt csak vasárnap engedték haza a kórházból, ma pedig már kormányülést vezetett. Több minisztert is meglepett Fico feltűnése, de a miniszterelnök visszatérését mindnyájan pozitívan fogadták.&nbsp;</p>

Fico csak az ülés első felét vezette, aztán a helyettesének, Robert Kaliňáknak adta át a stafétát. Kaliňák a kormányfő megjelenését kellemes meglepetésként értékelte, és reméli, hogy az orovsok megbocsátják neki ezt az apró „vétséget”. A belügymniniszter nem tudta megmondani, hogy a következő ülést is Fico vezeti-e. Hangsúlyozta viszont, hogy a miniszterelnök naponta kommunikál a miniszterekkel és a koalíciós partnerekkel, nyomon követi a kormány munkáját.  A kormányfő remek formában van, és a szokottnál gyorsabban gyógyul – véli Miroslav Lajčák külügyminiszter, aki emlékeztetett: Ficónak június 1-jén egy kormánydelegációval Brüsszelbe kell utaznia abból az alkalomból, hogy Szlovákia átveszi az elnökséget az Európa Tanácsban. Robert Fico április 14-én kereste fel a pozsonyi Szív- és Érrendszeri Betegségek Nemzeti Intézetét (NÚSCH), ahol április 22-én szívműtétet hajtottak végre rajta. A kórházat vasárnap hagyta el, mivel felépülése jól haladt – mondta Dobroslava Krajačičová, a NÚSCH szóvivője. Fico a Facebook-oldalán közölte a hírt. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?