Lajčák elsőként utazik Törökországba

Pozsony/Ankara |

<p>Miroslav Lajčák külügyminiszter jövő héten Törökországba utazik. Ő lesz az első uniós miniszter, aki a sikertelen puccskísérlet óta látogatást tesz az országban.</p>

Lajčák egyben bejelentette: Ankara képviselteti magát az uniós külügyminiszterek informális találkozóján is, melyet szeptember 3-án rendeznek Pozsonyban. A találkozóra meghívták az EU-tagságért folyamodó országok képviselőit is.  Azt a felvetést, hogy néhány uniós politikus  szerint vissza kell utasítani Törökország csatlakozási kérelmét, Lajčák nem akarta kommentálni. "Olyan furcsa helyzet állt elő, hogy Európa kritizálja Törökországot, Törökország pedig úgy érzi, az EU-ban nem értik, mi történik náluk és nem segítenek kellőképpen. A legjobb megoldás leülni egy asztalhoz és tisztázni a dolgokat" - hangsúlyozta Lajčák.  A július 15-i sikertelen puccskísérlet óta 35 ezer embert tartóztattak le Törökországban, mintegy 75 ezer állampolgárnak vonták be az útlevelét, bírókat, újságírókat, tanárokat, egészségügyi dolgozókat, katonákat és hivatalnokokat bocsátottak el tömegesen az állásukból. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?