Külföldiek idénymunkára is

Külföldiek idénymunkára is
Pozsony |

<p>Megkönnyítette a harmadik országokból érkező munkavállalók alkalmazását a szociális ügyi minisztérium &ndash; az intézkedés ugyan már július közepétől érvényes, a tárca azonban csak most beszélt róla nyilvánosan. A munkanélküliség csökkenésével a nyugati országrészben már komoly munkaerőhiány kezd kialakulni.</p>

Júliusban a munkanélküliség újabb 0,2 százalékponttal csökkent, és országos szinten már 6,7 százalékon állt meg. A regionális különbségek ugyan továbbra is nagyok, de a munkanélküliek számának csökkenése az ország minden járásában kimutatható. „Van 20 járás, ahol már csak 3-4 százalékos a munkanélküliek aránya, viszont a 20 legrosszabb helyzetben lévő járásban még továbbra is 10 százalék feletti arányt mérnek” – tájékoztatott Ján Richter szociális ügyi miniszter.

20 százalék feletti arányt már csak egyetlen járásban, a Rimaszombatiban mutatott ki a munkaügyi hivatal. A munkanélküliek aránya ott is csökken, de a tavaly júliusi 25,36%-ról egy év alatt csak 21,01 százalékra sikerült lefaragni a rátát.

Szerbia vezet

Az ország nyugati részében sok területen munkaerőhiány tapasztalható, annak ellenére, hogy már most is több mint 42 ezer külföldi dolgozik az országban. Ezek többsége – több mint 26 ezer ember – valamelyik uniós tagállamból érkezett – jellemzően a keleti tagállamokból.

A legtöbben – közel 8 300-an – Romániából érkeztek, Csehországból és Magyarországról több mint négyezren vállalnak munkát az országban, és közel háromezer lengyel is dolgozik nálunk. A nem uniós tagállamok listáját Szerbia vezeti 8800 fővel, vagyis Romániát is megelőzi. A második helyen Ukrajna áll több mint 3000 munkavállalóval.

Egyszerűbb engedélyezés

A minisztérium július közepétől érvényes intézkedésének köszönhetően azonban négy ágazatban – a mezőgazdaságban, az iparban, az építőiparban és a vendéglátásban – egyszerűbbé vált a harmadik országból érkező idénymunkások felvétele. A tárca szabályozása szerint az az idénymunka, ha valaki 12 hónap alatt csak 180 napot dolgozik. „Ha a munkaügyi hivatal a munkaadó bejelentésétől számított 15 napon belül nem tud megfelelő munkaerőt biztosítani, és bizonyítja, hogy idénymunkáról van szó, akkor harmadik országból is felvehet munkásokat” – tájékoztatott Marián Valentovič, a munkaügyi hivatal igazgatója.

Az igazgató szerint a munkaadónak bizonyítania kell, hogy az adott munkahely valóban idénymunkát jelent, vagyis azt, hogy egy bizonyos időszakban megnő a cégben végzett munka mennyisége. A feltételek teljesülését a regionális érdekegyeztető tanácsok fogják ellenőrizni. Ján Richter szerint elsősorban a mezőgazdasági cégek kérték a könnyítést, de szerinte például a tévégyártásban is van idénymunka például karácsony előtt. (lpj, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?