Kotleba "kulturális akciója" Érsekújvárban

Érsekújvár |

<p>Plakátokon, szórólapokon, valamint a Mi Szlovákiánk Néppárt (ĽSNS) honlapján hirdetik azt a jövő szerdai találkozót, melyet az érsekújvári főtéri kultúrházban tartanak 18 órától, Ne higgyenek a médiának!&nbsp;Hallják meg az igazságot! címmel.&nbsp;</p>

Az egyik vendég maga Marian Kotleba, a Mi Szlovákiánk Néppárt elnöke, beszélgetőtársai lesznek továbbá Milan Uhrík, Ján Kecskés és Milan Mazurek. Ľudovít Lebó, a kultúrházat kezelő városi Novovital cég igazgatója elmondta, két magánszemély, egy férfi és egy nő vette hivatalosan bérbe a nagytermet erre az időpontra mondván, hogy kulturális akciót terveznek. „Később, a plakátokból és szórólapokról tudtuk meg, hogy tulajdonképpen a párt rendezvényéről van szó” – mondta Ľudovít  Lebó. A város lakosai már most nemtetszésüket fejezték ki a közösségi oldalakon amiatt, hogy az extrémista Kotleba és társai Érsekújvárt választották a beszélgetés helyszinéül. A párt honlapján beszámolnak arról, hogy vasárnap az ĽSNS helyi szervezetének tagjai részt vettek Anton Bernolák nyelvújító szobrának megkoszorúzásán,  halála 204. évfordulója kapcsán, és decemberben a közeli Nagysurányban emlékeztek meg Mária Kokošováról, akit 78 évvel ezelőtt magyar csendőrök lőttek le.

Nagy Dávid az MKP Érsekújvári Alapszervezetének elnöke a következőt nyilatkozta Kotleba látogatásával kapcsolatban portálunknak: "Ellenzem mindazon döntéseket, amelyek teret adnak az extrémizmus terjesztésére. A Kotleba-féle pártot nem kell bemutatni. Nagyon jól ismerjük annak nézeteit, gyűlöletbeszédét és antiszemita retorikáját. Úgy érzem, hogy az ilyen döntések is teret adnak a párt és annak ideológiájának terjesztésére. Mindez egy olyan városban történik, ahol jelentős magyar közösség él békességben más nemzetiségekkel. Csodálkozom, hogy a nagyon sűrű farsangi időszakban akadt szabad hely az érsekújvári kultúrházban." (szaz)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?