Koronavírus – Az állatok is veszélyben vannak

kutya

Kínában felszólították az embereket, hogy „szabaduljanak meg” a házi kedvenceiktől.

Kínai szakértők szerint a koronavírus nem csak az emberre, de az állatokra is veszélyt jelent. A lakosokat felszólították, hogy váljanak meg a házi kedvenceiktől, mivel a fertőzött állatok felgyorsíthatják a vírus terjedését. Természetesen nem mindenhol ilyen drasztikus a helyzet, de az egyik legnevesebb szakértő, aki a gyógyszereken dolgozik, felhívta a figyelmet arra, hogy a gazdik figyeljék meg a kisállatokat, mutatnak-e tüneteket.

kutya

Hopej tartomány egy falvában és Senhsziben is felszólították a helyieket a kisállatok leölésére, de több területről is hallani ilyen híreket. Vuhanban (a járvány kiindulópontja) az állatok nem hagyhatják el gazdáik otthonát, Sanghaj egy épületkomplexuma pedig megtiltotta a lakóknak, hogy etessék a kóbor állatokat, mivel az beteg példányokat is odavonzhat. A legtöbb területen egyébként nem kényszerítik az embereket arra, hogy megszabaduljanak a háziállataiktól, viszont arra felhívják a figyelmet, hogy ne engedjék ki őket az utcára.

Az intézkedésre az állatvédők is reagáltak: szerintük 50 ezer állat van veszélyben, akiket magukra hagytak gazdáik. A Humane Society International több kínai állatvédő csoporttal is kapcsolatban áll, szerintük sokkal több háziállatot fenyeget az éhenhalás veszélye. Wendy Higgins, a szervezet szóvivője a lapnak arról beszélt, hogy aggodalommal tölti el őket az önkormányzatok a háziállatok elpusztítására való felhívása, amely a háziállatok mellett az utcán élő állatokat is érinti.

Egyelőre nincs arra bizonyíték, hogy a vírus valóban átterjedhet emberről állatra, és fordítva, de az aggódó kínai közösségek egy része inkább biztosra menne. A WHO szerint azonban egyelőre nem kell ilyesmi miatt drasztikus intézkedéseket hozni.

(Daily Mail24)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?