Kiska megérkezett a Za ľudí eredményvárójára

kiska

Tíz óra előtt néhány perccel Andrej Kiska, a Za ľudí elnöke megérkezett pártja eredményváró rendezvényére.

Kijelentette: bízik a demokratikus ellenzék győzelmében, valamint abban, hogy holnap új éra kezdődik Szlovákia történetében.

A Za ľudí párt eredményvárója a Devín Hotelben kerül sor. A rendezvényen egyelőre nyugodt hangulat uralkodik, az újságírók számára kialakított terem szinte teljesen megtelt.

Andrej Kiska, a párt elnöke nemrég érkezett a helyszínre, és rövid nyilatkozatában elmondta, bízik az ellenzék győzelmében, azt viszont nem akarta elárulni, hogy milyen eredménnyel lenne elégedett.

"Úgyis az emberek döntenek, úgyhogy egyelőre felesleges lenne ezen filozofálni.

Az a legfontosabb, hogy holnap olyan reggelre ébredjünk, amikor a demokratikus ellenzék kormányt alakíthat" - mondta az egykori államfő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?