Kiska: Azt kérdezték tőlem, hogy Oroszország felé tartunk-e

Pozsony |

<p>Andrej Kiska egy televíziós politikai műsorban elmondta, hogy nagyon kényelmetlenül érezte magát Fico kijelentései miatt a NATO csúcstalálkozóján.</p>

Az államfő az „O 5 minút 12” (Öt perc múlva tizenkettő) műsorban elmondta, hogy ha ez EU elnökei és kormányfői megegyeznek és jóváhagyják az Oroszországgal szembeni gazdasági szankciókat, úgy azt szóban is támogatniuk kellene, nem pedig tagadni azokat. Andrej Kiska ezt annak apropóján nyilatkozta, hogy Robert Fico többször is értelmetlennek nevezte a szankciók bevezetését. Elmondta, hogy a szeptemberi NATO csúcson olyan kérdésekkel találkozott, hogy Szlovákia Oroszország felé tart-e. „Amikor egy olyan találkozóra megyek, ahová elnökök és miniszterelnökök tucatjai – a mi legközelebbi szövetségeseink – érkeztek, olyan kérdéseket tesznek fel, hogy mi történik odahaza? - nos, ez ez elég kellemetlen. Tényleg az EU magjához tartozunk? A részesei vagyunk az EU-nak, vagy vannak valamilyen oroszpárti törekvéseink? Ilyen, s ehhez hasonló kérdéseket kaptam.” – nyilatkozta Kiska. Elmondta, hogy válaszképpen csak annyit felelt, hogy azt nézzék, amit Szlovákia Ukrajnáért tett, s ne azt, amit mondott.

Andrej Kiska, a kormányfővel ellentétben jogosnak és szükségesnek tartja a gazdasági szankciókat. „Ami a szankciókat illeti, azokat senki sem tartja kívánatosnak. Mindannyiunknak úgy kéne cselekednünk, hogy az összes problémát párbeszéddel meg lehessen oldani. Amennyiben ez a párbeszéd nem működik, ha Angela Merkel és Putyin találkozójából csak a szavak maradnak és tettek azt nem követik, úgy mi sem maradhatunk csak a szavaknál.” – véli az államfő. Az ukrán válság esetében azon a véleményen van, hogy megsértették a nemzetközi jogot, Ukrajna egy részét erőszakkal elcsatolták, s háború alakult ki.

A NATO-nak tett ígéretével – a katonaságra fordított költségvetés emelésével – kapcsolatosan megemlítette, hogy amennyiben Szlovákia annak idején beleegyezett a feltételekbe, úgy azt teljesítenie kell. A politikai kultúra része az, hogy amit az egyik kormány elfogadott, azt az utána következő is teljesíteni fogja. A poprádi NATO támaszpontra kitérvén megjegyezte, hogy az csak egy logisztikai bázis terve, amely semmilyen módon nem veszélyeztetné az állampolgárok életét. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?