Kérdőjelek Gaulieder halála körül

Galánta |

<p>Peter Tóth, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) volt alkalmazottja, egykori újságíró a Gaulieder halálával kapcsolatos nyomozásról jól értesült forrásokra hivatkozva a Dateľ.sk internetes oldalon arról ír, hogy a halálesettel kapcsolatban egyelőre rengeteg a&nbsp;kérdőjel.&nbsp;</p>

Tóth szerint Gaulieder 2017. március 24-én édesapja vágtornóci sírjához ment. Délután fél három körül felhívta egy barátját, mert állítólag gondjai voltak az autójával. Gaulieder arra kérte a barátját, hogy ha háromig nem jelentkezik újra, menjen el érte. Később többször is megpróbálták felhívni, de már nem vette a telefont. Miután a családtagok riasztották a rendőrséget, azoknak előbb a kocsit sikerült megtalálniuk. Tóth szerint azonban a rendőrkutyának nem sikerült szagot fognia, ami arra utalhat, hogy Gaulieder egy másik gépkocsival távozott a helyszínről – feltételezi, hogy akarata ellenére. Később a Tornóc–Vágsellye vonalon közlekedő egyik tehervonat mozdonyvezetője jelezte, hogy szombaton hajnali fél háromkor valami nekicsapódott a mozdonya oldalának. Hajnali négy körül találta meg a rendőrség Gaulieder holttestét. A Ďateľ.sk forrása szerint a rajta látható sérülések nem arra utaltak, hogy vonat elé vetette magát. A legnagyobb rejtély egyelőre az, hogy mi történt a politikus utolsó telefonhívása és a holtestének megtalálása között eltelt több mint 12 órában. 

Gaulieder 1994 óta a HZDS parlamenti képviselője volt, 1996-ban az Alkotmánybíróság szerint törvényellenesen vették el tőle a mandátumát – gyakorlatilag a HZDS kizárta a parlamentből, egy levélre hivatkozva, melyet Gaulieder Ivan Gašparovičnak, a parlament akkori elnökének küldött, és azt írta benne, hogy lemond a mandátumáról. 

Évekkel később a szlovák állam 30 ezer eurós kártérítést fizetett neki, miután az Európai Bíróságra vitte az ügyét és nyert. A Mečiarérában Gaulieder háza előtt egy bomba robbant, meggyőződése szerint az Ivan Lexa vezette titkosszolgálat követte el a robbantást. Gaulieder később többször talált lőszert, töltényhüvelyt a postaládájában, pár éve is megfenyegették így. 

„Gaulieder halála nagyon szomorú hír, de egyben szimbolikus is. Bizonyos mértékig ő Mečiar diktatúrájának az áldozata. Mikor kijelentette, hogy bizonyos dolgokat másként fog értékelni, kidobták őt a parlamentből. Lehet, hogy halála a mečiarizmus elleni harc kezdetének a szimbóluma lesz” – mondta Bugár Béla, a Híd elnöke. (SITA, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?