Kaník: Fico hazudik, az SDKÚ nem javasolt áfaemelést

Pozsony |

<p>Az SDKÚ-DS sohasem javasolta, hogy a megszorító intézkedések helyett 5 százalékkal emeljék az áfát (DPH), ahogyan azt Robert Fico (Smer-SD) kormányfő állította – jelentette ki Ľudovít Kaník, az SDKÚ-DS frakcióvezetője.</p>

 

Fico az SDKÚ állítólagos javaslatáról a közrádió Szombati párbeszédek című műsorában beszélt.

Kaník szerint összeomlóban van Ficónak a közpénzek konszolidációjára vonatkozó terve, ezért teljesen valótlan állításokra és nyílt hazugságra ragadtatja magát.

Fico szerint Ivan Štefanec, az SDKÚ képviselője szorgalmazta, hogy a jövedelemadó helyett az áfát emeljék. A miniszterelnök szerint egy 5 százalékos áfaemelés automatikusan 1,1 milliárd eurót hozott volna az államkasszába, ám a növelést az egész lakosságra terheket rótt volna, mert egy ilyen düntés minden téren éreztette volna a hatását.

Kaník visszautasította Fico állítását az SDKÚ állítólagos elképzeléséről. Úgy véli, a kormány nemhogy lefaragni, hanem - éppen ellenkezőleg – növelni fogja a deficitet, s ez az ország még nagyobb eladósodásához és a munkanélküliség növekedéséhez vezet majd.

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?