Kaliňák: van videofelvétel Dunaszerdahelyről, de nem éles a kép

Pozsony |

<p>Robert Kaliňák azt állítja, a belügyminisztériumnak van felvétele a 2008-as őszi dunaszerdahelyi futballmérkőzésen történt rendőrségi beavatkozásról, de a felvétel elmosódott, nem éles. "Ha meg is mutatnám, nem elégítené ki önöket. Nem vagyok videofilm-kölcsönző" - jelentette ki Kaliňák a parlamentben pénteken este, amikor a lemondását követelő ellenzék - köztük a magyar képviselők - bírálataira válaszolt.</p>

"Megértem, hogy az MKP-nak nem tetszik a dunaszerdahelyi beavatkozás, az azonban törvényes volt" - húzta alá a miniszter.
A szlovák rendőrség a dunaszerdahelyi DAC és a pozsonyi Slovan bajnoki mérkőzésén lépett fel rendkívül keményen a hazai és a Magyarországról érkezett szurkolók ellen. Számosan megsérültek. Az ügy nagy feszültséget okozott Pozsony és Budapest viszonyában.
Malina Hedvig ügyével kapcsolatban leszögezte, hogy az eset másképpen történt, mint ahogy azt a lány állította, s már le is zárták az ügyet.
"Az ügy a főügyészség azon állásfoglalása óta, hogy az eset nem az általa (a Malina által) leírt módon történt, le van zárva, tehát már három éve" - jelentette ki Kalinák. A miniszter szerint egyetlen bizonyíték sem került elő, amellyel lehetne cáfolni, hogy az eset nem történt meg.
Emlékeztetett: az ügyészség most hamis tanúvallomás gyanúja miatt foglalkozik Malina Hedviggel, s ebben a rendőrségnek - az eredeti ügytől eltérően - már nincs szerepe. Úgy vélte: a témát most már csak Malina Hedvig ügyvédje élteti. "Ebbe a vitába nem kívánom belekeverni a rendőrséget" - jegyezte meg a politikus.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?