Kaliňák igazságos állampolgársági törvényt akar

Pozsony |

<p>Nagy változást nem várhatnak a szlovák&ndash;magyar kettős állampolgárok az új szlovák állampolgársági törvénytől. A magyarországi állandó lakhely ott marad a feltételek közt, derül ki Robert Kaliňák tegnapi szavaiból.</p>

„Az állandó lakhelyet a legstandardabb feltételnek tekintjük” – mondta a belügyminiszter, hozzátéve, hogy a világ legtöbb országában ez a feltétele annak, hogy valaki felvegye egy más ország állampolgárságát. „Nem tudom elképzelni, hogy más feltételt találjunk ki, ez alighanem a legigazságosabb” – jegyezte meg a miniszter. Ebből nyilvánvaló, hogy az új törvény csak azoknak teszi lehetővé, hogy viszszakapják 2010 után elvesztett szlovák állampolgárságukat, akik nem az egyszerűsített honosítással szerezték. Kaliňák nem kívánta kommentálni azoknak a magyarországi kormánypolitikusoknak a megnyilvánulásait, akik a közelgő magyarországi parlamenti választások kapcsán arra buzdították a határon túli magyarokat, hogy minél hamarabb igényeljék a magyar állampolgárságot, mivel ahhoz választójog is jár, így bekapcsolódhatnak a tavasszal esedékes országgyűlési választásokba. „Belügyminiszter vagyok, nem hiszem, hogy külpolitikai témákban kellene nyilatkoznom” – tért ki a válasz elől Kaliňák. A romániai Kisebbségkutató Intézet elemzői szerint a határon túli voksok nem tudják érdemben befolyásolni a magyarországi parlamenti választások eredményét. 2014 májusára várhatóan 260 ezer felnőtt korú magyar állampolgár lesz Erdélyben, ezek 25–30 százaléka él majd szavazati jogával. Az Erdélyben leadott 65–80 ezer szavazat pedig legfeljebb egy képviselőt juttathat az Országgyűlésbe, véli Barna Gergő, az intézet munkatársa. A szlovákiai kettős állampolgárok nagyságrendekkel kevesebben, mindössze néhány százan lehetnek.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?