Kaliňák: a béke oázisa vagyunk

Pozsony |

<p>Kevesebb bűncselekmény történik az országban - állítja Robert Kaliňák belügyminiszter, aki viszont a Bašternák-ügyben történő nyomozásról nem akart beszélni - írja a <a href="https://dennikn.sk/676411/kalinak-sme-oaza-pokoja-o-korupcii-bude-samos…ík N</a>.</p>

A tavalyi évhez képest három és fél ezerrel kevesebb bűncselekmény történt – tudatta Robert Kaliňák belügyminiszter és Tibor Gašpar országos rendőrfőkapitány.

A bűnüldöző szervek hatékonysága a tavalyi évhez hasonló – a bűnügyek 56,7 százalékát derítették fel.

Míg 2006-ban 115 ezer bűncselekmény történt, 2016-ra ez a szám a felére csökkent: tavaly 69 ezer bűnügyben nyomoztak a rendőrök.

A lopások száma is jelentősen csökkent, míg 2006-ban 1600 bejelentés érkezett, tavaly „csak“ 526.

Kaliňák elmondása szerint 10 bankrablás történt, ebből 8 Pozsonyban, kettő Nagyszombatban.

A betörések száma is csökkent: tíz éve 19 ezer történt egy évben, míg tavaly hatezer.

Az autólopások terén is hasonló a helyzet: 2006-ban 5 ezer kocsit loptak el, míg 2016-ban 1600-at. Leginkább a Škodákat és a Volkswagen típusú autókat lopják el.

A statisztika kimutatja, hogy a rendőrség szigorúbban lép fel a családon belüli erőszakkal szemben, az ilyen jellegű bűncselekmények száma növekedett.

Adócsalóból is több van: míg 2006-ban 1689 ilyen eset volt, tavaly 5585.

Kaliňák a „béke oázisához“ hasonlította az országot beszédében.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?