Júliustól 20 százalékkal emelik a jegyárakat a pozsonyi tömegközlekedésben

MHD

A fővárosi MHD jegyárai 20 százalékkal emelkednek.

Ezt Pozsony főpolgármestere, Matúš Vallo jelentette be, hozzátéve, hogy mindez szükséges lépés volt a közlekedési szolgáltatások jelenlegi kínálatának és minőségének fenntartása érdekében.

Elmondása szerint az áremelés nem vonatkozik a 6 és 18 év közötti gyermekek bérleteire.

Vallo hozzátette, hogy a 20 százalékos emelés megfelel az elmúlt két év inflációjának, utoljára 2021-ben emelkedtek a jegyárak. „A gyakorlatban az emelés azt jelenti, hogy például a félórás jegy ára 0,90 euróról 1,10-re drágul. Az éves bérlet 199 euró helyett 239 euróba fog kerülni” – folytatta a főpolgármester.

Az úgynevezett ötzónás alapjegy ára például Annamajorból (Miloslavov) 0,40 euróval drágul. Az IDS BK képviselői elmondták, ha nem az áremelés mellett döntenek, akkor különféle korlátozásokat kellett volna bevezetni, például járatmegszüntetést, járatritkítást, leépítést a karbantartó részlegeken, egyes vonalakon pedig többször kellett volna átszállni.

„Az eddigi árak mellett nem tudtuk volna garantálni az utazás mostani minőségét, sem a fővárosi tömegközlekedés fejlesztését” – jelentette ki Martin Rybanský, a DPB igazgatótanácsának elnöke.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?