Ivan Mikloš a Mol felügyelőbizottságának tagja lesz

Pozsony |

<p>A Mol felügyelőbizottságának tagja lesz májustól Ivan Mikloš, volt szlovák pénzügyminiszter - jelentette a Sme szlovák napilap pénteken.</p>

A Sme szerint Ivan Mikloš a felügyelőbizottságban május elsején kezd és öt éven át lesz annak tagja, a szlovák politikus egyidejűleg az auditori bizottság nem állandó tagjának funkcióját is betölti majd. Ivan Mikloš nem az egyedüli szlovák lesz a Mol felügyelőbizottságának, abban ugyanis Slavomír Hatina, a Mol szlovákiai leányvállalata, a Slovnaft korábbi társtulajdonosa is tag lett.

Ivan Mikloš nem sokkal az 1989-es rendszerváltoztatást követően, az új generáció tagjaként jelent meg a szlovák politikában, privatizációs miniszter volt, majd később kétszer is betöltötte a pénzügyminiszteri posztot. Nevéhez köthető a szlovákiai nagyprivatizáció levezénylése, az egykulcsos adórendszer bevezetése, valamint az ország euróövezethez való csatlakozásának előkészítése is. Érdekességnek számít, hogy amikor Mikloš másodszor töltötte be a pénzügyminiszteri posztot, 2005-ben ő rótt ki 1,3 milliárd szlovák korona (csaknem 45 millió euró) bírságot a Mol szlovákiai leányvállalatára a Slovnaftra, amiért a vállalat állítólag visszaélt domináns piaci helyzetével.
    
Ivan Mikloš tavaly februárban Natalija Jareszko, az ukrán pénzügyi tárca vezetőjének  főtanácsadója lett, neve az elmúlt hetekben a leendő kijevi kormány pénzügyminiszteri tisztjének várományosaként is felmerült, később Mikloš bejelentette: mégsem fogadhatja el az ukrán állampolgárság felvételéhez kötött posztot, mivel az a szlovák állampolgárságának elvesztésével járna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?