Iskolapadból a munkahivatalba

Pozsony |

<p>Egyre nehezebben találnak munkát a középiskolák és egyetemek végzősei, főleg nem közvetlenül a tanulmányok befejezése után. Számukra ajánlatos – de nem kötelező – bejelentkezni a munkaügyi hivatal nyilvántartásába.</p>

Munkanélküli segélyt viszont nem kapnak, hiszen nem teljesítik a feltételeket (a bejelentkezést megelőző négy évben legalább három évet fizetni kell a munkanélküli-biztosítást, vagyis munkaviszonyban kell lennie, határozott időre szóló szerződés esetén az utolsó négy évben legalább kettőt kell dolgozni). Bejelentkezni azonban ennek ellenére is érdemes, a nyilvántartott munkanélküliek után ugyanis az állam fizeti az egészségbiztosítást.

A középiskolák végzős diákjai után az állam augusztus 31-ig fizeti az egészségbiztosítást, addig még eltartottnak számít, így jár utána a családi pótlék és az adókedvezmény is. Ha augusztus 31-e előtt jelentkezne a munkahivatalban, akkor a szülők elesnek a családi pótléktól és az adóbónusztól is. Szeptembertől viszont már maga fizeti a járulékot, ha nem kezd dolgozni, vállalkozni, nem jelentkezik be nyilvántartásra a munkahivatalhoz, vagy nem folytatja tanulmányait.

Természetesen ha a középiskolát végzett fiatalnak sikerül közvetlenül az iskola befejezése után, augusztus 31-e előtt munkába állnia, attól a naptól fogva nem az állam, hanem a munkáltatója, illetve ha egyéni vállalkozó, akkor saját maga fizeti az egészségbiztosítást. A felsőoktatási intézmények hallgatói után az állam az utolsó záróvizsga napjáig fizeti az egészségbiztosítást. Ha tehát nem tudnak rögtön elhelyezkedni, érdemes elmenniük a munkahivatalba. Az utolsó záróvizsgát követő naptól ugyanis maga fizeti a biztosítást, ha nem áll munkába, nem fog vállalkozásba vagy nem regisztráltatja magát a munkahivatalban. Ha bejelentkezik, az állam fizeti utána az egészségbiztosítási díjat.

A nyilvántartásban lévő abszolvens végezhet szezonmunkát, brigádmunkát, ám bére nem haladhatja meg az egy felnőtt személyre számított létminimum 65 százalékát. Mindez vonatkozik azokra a baccalaureátusi tanulmányokat befejezőkre is, akik még nem döntöttek véglegesen, folytatják-e tanulmányaikat magasabb szinten.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?