Ingyenebéddel etetik a szülőt

iskolai étkezde
Pozsony |

A Smer tegnap újabb szociális csomagot jelentett be, az intézkedések jövőre – a parlamenti választások előtti kampányévben lépnek életbe. Robert Fico 280 millió eurós szociális csomagot lebegtetett meg, ingyen étkezhetnének az alapiskolások, duplájára nőne a karácsonyi nyugdíj és támogatnák a gyógyfürdői kezeléseket. Az ellenzéki pártok szerint az egész kampányfogás, ráadásul az adófizetők pénzéből.

 

A Smer elnöke azt szeretné, ha az állam állná az alapiskolások étkeztetésének költségeit, ingyenebédet kapnának azok a gyerekek is, akik utolsó évüket töltik az óvodában. Ez évente 106 millió euró. Fico szerint egy iskolai ebéd ára 1 euró 20 cent, és az alapiskolások mindössze kétharmada étkezik az iskolában. Peter Pellegrini (Smer) kormányfő szerint egyszerű rendszert kell bevezetni. „Az állam közvetlenül az önkormányzatnak utalná az étkeztetés költségét. Az elképzelés olyan jó, hogy nem gondolkodunk azon, hogy esetleg próbaidőszakot vezetünk be” – közölte Pellegrini.

 

Kapcsolódó cikkünk

Fico egy másik intézkedés keretében a duplájára emelné a karácsonyi nyugdíjakat. Eddig 24,68 eurótól maximum 87,26 eurót kaptak a nyugdíjasok. Fico 170 euróban szabná meg a karácsonyi nyugdíjak felső határát – ez az intézkedés 150 millió eurót emésztene fel. A megemelt karácsonyi nyugdíjat viszont csak 2019 karácsonyára fizetnék ki, a parlamenti választások feltételezett dátuma előtt pár hónappal. Végül pedig 10 millió eurót különítene el a Smer gyógyfürdői beutalókra. Olyan kezeléseket támogatna, amelyekért a páciensek minimális összeget térítenek. Peter Pellegrini közölte, hogy a kormánypártok által eddig ismertetett összes szociális intézkedést az állami költségvetésből fogják fedezni, de nem kerül veszélybe a 2020-ra tervezett nullszaldós állami költségvetés.

Az ellenzéki SaS szerint az egész bejelentés nem más, mint újabb próbálkozás arra, hogy a tolvajok hatalmon maradjanak. „A Smer és az SNS szociális csomagjai felborítják a költségvetést, emellett értelmetlenek is, hiszen olyan személyeket és háztartásokat is támogatnának, akik erre egyáltalán nem szorulnak rá” – jelentette ki Eugen Jurzyca (SaS). „Ha ez az intézkedés a szükséghelyzetben levő gyermekekre vonatkozna, akkor tízórait és uzsonnát is kaphatnának” – véli Eduard Heger (OĽaNO). Soňa Gaborčáková arra figyelmeztetett, hogy jelenleg mintegy 63 ezer gyerek él szükséghelyzetben, számukra kellene rendszerszintű támogatást nyújtani, például adókedvezmény formájában, hogy szüleiknek több bevétele maradjon meg. Lucia Ďuriš Nicholsonová (SaS) szerint értelmetlen egységesen emelni a karácsonyi nyugdíjakat, közben pedig ignorálják a kisnyugdíjasokat, akiknek épp csak a túlélésre van pénzük.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?