Idén 93 fő folyamodott menedékjogért Szlovákiában, ketten voltak sikeresek

Denisa Saková

Az idei év első három hónapjában az Európai Unió országaiban, Norvégiában és Svájcban 160 000 menedékkérőt vettek nyilvántartásba.

Ezt pénteken közölte Denisa Saková (Smer-SD) belügyminiszter Luxembourgban, az Európai Unió Tanácsának igazságügy- és belügyminiszteri tanácskozásán. A TASR hírügynökséget az SZK Belügyminisztériumának sajtóosztálya tájékoztatta.

Szlovákiában idén 93 személy folyamodott menedékjogért, közülük ketten jártak sikerrel.

Saková szerint Szlovákiában stabil a helyzet. Hozzátette: az illegális migráció elleni harc egyik legfontosabb eszköze a hatékony visszatoloncolás. Ennek alapja pedig a harmadik országok együttműködése. „Ezen a téren a legszembetűnőbbek a hiányosságok. Ugyanakkor már rendelkezésünkre állnak azok az eszközök, amelyekkel motiválni tudjuk a harmadik országokat, hogy működjenek együtt jobban” – közölte a belügyminiszter, hangsúlyozva, hogy az uniónak használnia kell ezeket az eszközöket.

Az Európai Unió jelenleg azon dolgozik, hogy hatékonyabbá tegye a sikertelen menedéktérők esetében a hazatérést. Újdonságként bevezetnék a szankciókat arra az esetre, ha a harmadik országok nem működnének együtt. A szankciók a vízumpolitikát érintenék.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?