Híd: Dankón áll, hogy mit kezd a bizottság szakvéleményével

danko bugár
Pozsony |

Andrej Danko házelnöknek (SNS) kell eldöntenie, hogyan reagál a Bél Mátyás Egyetem bizottságának szakvéleményére, amely többek között Danko 2000-ben megírt kisdoktori munkáját is átvizsgálta a plágiumgyanú miatt. Mindezt Debnár Klára, a Most-Híd szóvivője nyilatkozta a TASR-nek.

Arra a kérdésre, hogy Danko továbbra is a Most-Híd bizalmát élvezi-e, a párt nem akart válaszolni. Tavaly,amikor az ellenzék megpróbálta leváltani Dankót a kisdoktori munkájával kapcsolatban kirobbant botrány miatt, Bugárék nem vettek részt a szavazáson. „A Most-Híd képviselői betartják a koalíciós egyezményt. Nem gondoljuk, hogy a kormány működésének és az ország stabilitásának egy ember hibáján kellene múlnia, ezért nem veszünk részt a szavazáson" – állt az akkori nyilatkozatukban. A Most-Híd akkor azt is kijelentette, hogy szerintük Dankónak személyes döntést kell hoznia. Az SNS, amely kiáll Danko mellett, emiatt a kijelentés miatt kritizálta a pártot.

A besztercebányai (Banská Bystrica) Bél Mátyás Egyetem akadémiai szenátusának bizottsága, amelyet az egyetemen készült kisdoktori munkák plágiumgyanújának átvizsgálására hoztak létre, pénteken a szenátus ülésén nyilvánosságra hozta az elkészült szakvéleményt. A bizottság megállapította, hogy a média által is tárgyalt két kisdoktori munka „tartalmaz olyan részeket, amelyeket a forráshoz képest átalakítottak, a munkák nagy része azonban nagymértékű egyezést mutat a forrásokkal, néhány helyen az eredeti források tagolása, a fejezetek és alfejezetek is egyeznek". A nyilatkozatot Vladimír Janiš, a bizottság elnöke olvasta fel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?