Híd: a Smer utolsó nagy dobása valójában csak szemfényvesztés

Pozsony |

<p>A kormányfő tartalékalapjához csak rendkívüli helyzetekben kellene hozzányúlni.</p>

Robert Fico szétszórta a pénzt, amit a jelenlegi árvíz, és az ehhez hasonló katasztrófák megtörténtekor kellene felhasználni – áll abban a sajtónyilatkoztaban, melyet a Híd juttatott el az Új Szó Online-hoz..

"Bugár Béla szerint „a parlament összehívása valójában a Smer utolsó dobása a szombati választások előtt”. A Híd szerint a színjáték része az is, hogy a kormányfő 4 millió eurót akar elkülöníteni a a választási eredmények alapján járó állami támogatásból. „Szép gesztus, és nem is lenne ellenünkre, ha nem arról lenne szó, hogy Fico sportpályákra meg műkörmökre költötte el a tartalékalapját, és most megpróbál kimászni a felelősség alól” – mondta Bugár Béla, a Híd elnöke. Ha a jelenlegi kormány például nem adta volna el áron alul a meleglevegő-kvótákat, most nem lenne kérdés, honnan szerezzen pénzt a kormányfő az árvízkárosultak megsegítésére. Arról sem szabad ugyanis elfeledkezni, hogy az állami támogatást a pénzügyminisztérium csupán ősszel kézbesíti a pártoknak. „Ez azt jelenti, hogy az emberek csupán ősszel jutnának hozzá a támogatáshoz” – hívta fel a figyelmet Bugár arra, hogy a segélyre most van szükség, nem pedig 3-4 hónap múlva.

A Híd szerint a parlament összehívása és a választási eredmények alapján járó állami támogatás csökkentése populizmus a köbön jelenlegi kormánykoalíció részéről. Ennél a tragikus katasztrófánál mutatkozik meg igazán Fico és társainak pénzszóró politikája."

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?