Hatalmas változás a belépőjegyek terén!

A Hontalanítás a magyar kultúra napján

A szervezők 2023 végéig meghosszabbíthatják a járványellenes intézkedések miatt 2022-ben meg nem valósuló eseményekre szóló jegyek érvényességét. Alternatíva lehet az utalvány vagy a visszatérítés is. Ez a kulturális minisztérium hatáskörébe tartozó törvénymódosításokból következik, amelyeket a járvány harmadik hullámával összefüggésben hoztak.

A módosítás január 1-jétől érvényes. „Célja, hogy megteremtse a feltételeket a világjárvány következményeinek enyhítésére, amely ismét korlátozhatja a nyilvános kulturális rendezvények megtartásának lehetőségét" - emlékeztetett a kulturális minisztérium. A világjárvány korábbi hullámaival kapcsolatban hozott intézkedéseket is ki fogja terjeszteni.

A módosítás arról is rendelkezik, hogy a kulturális közrendezvény szervezője felhatalmazást kaphat arra, hogy bizonyos személyeknek megtagadja a belépést. Ilyen lehet például az a személy, aki nem tudja igazolni személyazonosságát, ha a jegyet egy adott személy nevére állították ki, vagy az a személy, aki nem érte el az adott eseményre vonatkozó korhatárt.

(br)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?