Három egészségbiztosító marad

Pozsony |

<p>Januártól Dôvera Egészségbiztosító néven egyesül a Dôvera és az Apollo egészségbiztosító, így a biztosítási piac több mint egynegyedét lefedi. A legnagyobb biztosító továbbra is az Általános Egészségbiztosító marad, mely januártól magába olvasztja a Közös Egészségbiztosítót, és így a piac kétharmadát tartja majd ellenőrzése alatt. A fennmaradó mintegy 7%-os részesedés az Union Egészségbiztosítóé.</p>

A kezdeti öt egészségbiztosítóból 2010-ben csak három marad. Nem szűnik meg egyetlen intézmény sem, csak összeolvadnak az erősebb, azonos tulajdonosi háttérrel rendelkező társaikkal.

Mindkét biztosító azt állítja, az ügyfelek jól járnak az egyesüléssel. A Dôvera szerint összesítik mindazokat az előnyöket, melyeket a két biztosító külön-külön nyújtott, kevesebbe kerül a működtetés, így több pénz jut a gyógykezelésre. Ez rövidebb várólistákat eredményezhet, és ha marad pénz, azt további pluszszolgáltatásokra fordíthatják. A Dôverának 76 kirendeltsége lesz, több mint 11 ezer orvossal lesz szerződéses viszonya, ügyfeleinek száma megközelíti az 1,4 milliót. „A legszínvonalasabb egészségbiztosítót szeretnénk létrehozni” – jelentette ki tegnap Martin Šimun, aki a Dôvera vezérigazgatója marad. Szerinte az egyesülésnek köszönhetően olyan súlyuk lesz, hogy versenyre kényszerítik az állami egészségbiztosítót is. A Dôvera jövőre 750 millió eurót (22,6 milliárd korona) fordít gyógykezelésre.

A VšZP és a Közös Egészségbiztosítók összevonásával létrejövő biztosítóhoz az ügyfelek 66,6%-a fog tartozni, összesen 3,51 millió ember. A VšZP egyetlen tulajdonosa az állam, a tulajdonosi jogokat az egészségügyi minisztérium gyakorolja. Ez a biztosító is az olcsóbb működtetést és a szolgáltatások színvonalának emelését hangsúlyozza. „2010-ben mintegy 7,4 millió euró megtakarítást várunk az egyesüléstől” – jelentette ki Martin Senčák, a Közös Egészségbiztosító vezérigazgatója. Állítása szerint az összeg egy évvel később már 15 millió euró lesz. A biztosító ugyanis fokozatosan átszervezi kirendeltségeit és várhatóan csökkenti alkalmazottai számát is.

Az adófizetőknek azonban egyáltalán nem nyereséges ez az összevonás, a kormány ugyanis 65,1 millió euró (1,96 milliárd korona) tőkeemelést is jóváhagyott az új biztosító számára. (lpj, s, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?