Naď: Ha az SaS is bejelentkezik, meg lehetett volna nyitni az ülést

jaroslav naď k

Ha az SaS képviselői is bejelentkeznek a szavazáskor, sikerült volna megnyitni az illegális migrációval kapcsolatos rendkívüli ülést – jelentette ki Jaroslav Naď, a Demokraták parlamenti képviselője.

Ez egy „bűvös papírdarabka”, ennek az igazolásnak a megszerzése csábítja Szlovákiába a külföldieket, jelentette ki Naď, hozzátéve, hogy az igazolás kiállításának bevezetéséért még Robert Fico (Smer) és Peter Pellegrini (Hlas) volt kormányfőket terheli a felelősség. „Ők persze hogy nem fognak szavazni erről, hiszen ők idézték elő ezt a káoszt, de azt, hogy a demokratikus pártok tagjai sem szavaztak, módfelett meglepőnek tartom” – szögezte le.

Juraj Šeliga (Demokraták) képviselő hozzátette, pártja konstruktívan akar hozzáállni a probléma megoldásához, és ennek érdekében kapcsolatban van Ódor Lajos kormányfővel.

A képviselők nem fognak tárgyalni hétfőn a külföldiek szlovákiai tartózkodásával kapcsolatos törvény módosításáról, amelyen az itt-tartózkodási igazolások kérdésével foglalkoztak volna, ugyanis második nekifutásra sem sikerült megnyitni a rendkívüli ülést. A törvényhozás határozatképtelen volt, a képviselők fele sem nyomta meg a jelenléti gombot.

A javasolt módosítás szerint a rendőrség már nem állítana ki kötelezően minden Szlovákiában levő menekültnek itt-tartózkodási igazolást, ez csupán egy törvényi lehetőség lenne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?