Gašpar: Több mint 20 újságírót világítottak át 

Tibor Gašpar
Nyitra |

Kihallgatta a volt rendőrfőkapitányt, Tibor Gašpart a Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA). Gašpart Ján Kuciak meggyilkolt újságíró rendőrség általi átvilágítása miatt rendelték be a nyomozók.

A korábbi főkapitányt a Kuciak-ügyben nyomozó rendőri egység Nyitrára rendelte be, és több mint egy órán keresztül faggatták. “Meg tudom erősíteni, hogy az egyik beosztottam által tett hamis állításokkal kapcsolatban tettem vallomást” - mondta Gašpar a kihallgatás után. Az exfőrendőr azért került a nyomozók látókörébe, mert felmerült a gyanú, hogy Gašpar rendelte el néhány hónappal a kettős gyilkosság előtt Ján Kuciaknak a NAKA pénzügyi hírszerző egysége általi átvilágítását. Kuciakon kívül további újságírókat is átvilágítottak, Gašpar szerint biztosan több mint húsz személyt. Az újságírók ellen a Rybanič-üggyel kapcsolatban indítottak vizsgálatot. 

Gašpar azt állítja, hogy csak tavaly novemberben szerzett arról tudomást, hogy a Bernard Slobodník által vezetett gazdasági rendőrség újságírók után nyomozott. A korábbi főrendőr szerint egyébként törvényes vizsgálatról volt szó. 

Kuciakot a gazdasági rendőrség vezetője, Pavol Vorobjov világította át, aki azt állítja, a felettese utasítására tett ezt. A felettese akkor Gašpar volt, aki azonban tagadja, hogy ő adott volna parancsot az átvilágításra. Vorobjovot időközben gyakorlatilag lefokozták. 

Filip Rybanič, akinek ügyében az átvilágítások történhettek, Jozef Rajtár SaS-es parlamenti képviselő asszisztense volt, de közben a Tatrabankban is dolgozott. A bankban megnézte Robert Kaliňák (Smer), korábbi belügyminiszter és Ján Počiatek (Smer) korábbi közlekedési és pénzügyminiszter számláit. Rybanič azt találta, hogy a két politikus az időközben adócsalás miatt letartóztatott Ladislav Bašternák céghálózatával áll pénzügyi kapcsolatban. Rybaničot a banktitok megsértéséért nem jogerősen öt év felfüggesztett börtönre ítélték.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?