Az SZK Nemzeti Tanácsa képviselői nem választották meg Ľubomír Galkót (SaS) a parlament alelnökének. Erről csütörtökön döntöttek, titkos szavazás keretében.
Galkót nem választották meg a parlament alelnökének
„Itt csupán a nyers erő érvényesül, amely mögött harag, gyűlölet és a megállapodások megszegése feszül” – jelentette ki Galko, hozzátéve: a parlamentben nincs semmiféle politikai kultúra. Az ellenzéki politikus szerint ugyanakkor már csak a választásokig kell kitartani. Úgy véli, az emberek véleményt fognak alkotni, és azt kifejezik majd a választásokon.
Arra a kérdésre, hogy a pártja minden tagja biztosan rá szavazott-e, azt válaszolta, hogy senkinek sem lát bele a fejébe.
Nem akarok foglalkozni ezzel. Ha a koalíció szavazott volna, akkor megválasztanak
– fűzte hozzá.
Natália Blahová, az SaS frakcióvezetője röviddel a választás előtt leszögezte, hogy a párt Galko mögött áll. Hozzátette: ha a parlament nem választja meg őt, másodszor is Galkót fogják javasolni az alelnöki pozícióra. Az előző parlamenti választások eredménye alapján ez a poszt az SaS pártot illeti meg. Galkónak Lucia Ďuriš Nicholsonová helyét kellene átvennie, aki az Európai Parlamentbe távozott.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.