Galko: A Smer semmit sem tesz a gorillák ellen

Pozsony |

<p>Kormányzása kilenc hónapja alatt a Smer-SD egy egész horda gorillát szabadított az országra, és semmit sem tesznek ez ellen &ndash; mondta a Gorilla-ügyről folyó parlamenti vitában csütörtökön Ľubomír Galko volt védelmi miniszter, az SaS alelnöke.</p>

Az ellenzéki politikus azt javasolta Robert Kaliňák (Smer-SD) belügyminiszternek, ne befolyásolja az ügyben folyó nyomozást azzal, hogy folyton ismételgeti: a Smer-SD-nek semmi köze a botrányhoz.

A Gorilla-iratok – a jelek szerint titkosszolgálati megfigyelések alapján – a gazdasági-pénzügyi szféra és a politika közti állítólagos összefonódásokra világítanak rá. Galko beszédében a védelmi tárca több, a ellenzék és a sajtó szerint a Smerhez köthető botrányát is felsorolta mondandója alátámasztására. Úgy véli, a nyilvánosságnak joga van megtudni, mit keresett Robert Fico a Gorilla-iratokban említett, titkosszolgálati megfigyelés alatt tartott pozsonyi lakásban, ahol állítólag Jaroslav Haščákkal, a Penta pénzügyi csoport egyik vezetőjével tárgyalt. Az SaS alenöke úgy gondolja, a lakosságnak joga van tudni, milyen megállapodások születtek a Smer-SD finanszírozásáról, s milyen kötelezettségeket vállalt Fico. Feltette a kérdést, hogy vajon a Dôvera egészségbiztosító állam általi, egyelőre csak tervezett kivásárlása nem egy ilyen kötelezettségvállalás teljesítése-e. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?