Folytatódnak a tárgyalások az egészségügyi dolgozók bérének emeléséről

Vladimír Lengvarský

Folytatódnak a tárgyalások a pénzügyminisztérium és az egészségügyi minisztérium között az egészségügyi dolgozók bérének emeléséről, a jövő héten a kormányfővel találkoznak a két tárca képviselői – tájékoztatott a két szaktárca.

„A következő héten a legmagasabb szintű politikai találkozóra kerül sor ebben a témában” – tette hozzá az egészségügyi minisztérium kommunikációs osztálya. A tájékoztatás szerint a tárca a béremelést tartja a leggyorsabban megvalósítható intézkedésnek az egészségügyi dolgozók létszámának stabilizálása érdekében.

Az egészségügyi dolgozókat tömörítő szervezetek pénteken a bérkérdés sürgős megoldására szólították fel a kormányt és a parlamentet, mert enélkül csak súlyosbodni fognak az ágazat problémái.

A közös felhíváshoz csatlakozott például a Nővérek és Szülészasszisztensek Szlovák Kamarája, a mentősök kamarája, a mentőorvosi szolgálatban dolgozók pozsonyi és kassai szakszervezete, az orvostechnikai dolgozók kamarája és a fizioterapeuták kamarája.

A béremelési javaslat ismertetését eredetileg június végére tervezte Vladimír Lengvarský (OĽaNO-jelölt) egészségügyi miniszter, Igor Matovič (OĽaNO) pénzügyminiszter szintén erről a határidőről beszélt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?