Fischer Ficót támogatja

Pozsony |

<p>Robert Ficót támogatja az államfőválasztás második fordulójában Viliam Fischer orvos, aki az első körben a voksok fél százalékát szerezte meg.</p>

Az első szlovákiai szívátültetést éppen 16 évvel ezelőtt végrehajtó professzor röviden erről az évfordulóról is megemlékezett pénteki sajtóértekezletén, de főként az elnökválasztással foglalkozott.

Azt mondta, nem Robert Ficónak szurkol, de igyekszik tárgyilagosan értékelni a helyzetet, s Ficót tapasztaltabb politikusnak tartja. Fischer visszautasította, hogy azért volt jelen a Smer-SD pozsonyi nőnapi rendezvényén, mert közel áll a kormánypárthoz. Mint mondta, az Elán koncertje vonzotta az akcióra.

Március 29-én lesz az elnökválasztás második fordulója. Az egyik jelölt Robert Fico kormányfő, Smer-elnök, a másik Andrej Kiska.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?