Ficónak költöznie, Kaliňáknak távoznia kell az ellenzék szerint

Pozsony |

<p>Az SaS képviselői ismételten felszólították Robert Fico kormányfőt, hogy tegyen eleget ígéretének, és költözzön ki a Bonaparte lakókomplexumból, melyet az adócsalással vádolt ingatlanvállalkozótól, Ladislav Bašternáktól bérel. Fico február végén jelentette ki, hogy ha Bašternák ellen eljárás indul, kiköltözik a lakásból.</p>

Az SaS képviselői egyben felszólították Robert Kaliňák belügyminisztert is, hogy mondjon le hivataláról, amiért 400 ezer euró értékű részvényeket 8 ezer euróért vásárolt Bašternák cégénél. Sulíkék menesztenék Dušan Kováčik speciális ügyészt is az ügyben tanúsított tétlensége miatt. Ľubomír Galko, az SaS alelnöke elmondta: indítványozni fogja a védelmi bizottság összehívását az ügyben. Galko arra a kérdésre is választ vár, Ladislav B.-t miért nem veszik őrizetbe. Szerinte ugyanis fennáll a veszélye, hogy az ingatlanvállalkozó külföldre szökik, befolyásolni fogja a tanúkat, vagy további bűncselekményeket követ el.  Igor Matovič (OĽaNO-NOVA) mai sajtótájékoztatóján elmondta: kész személyesen segíteni Ficónak a költözésben. Amennyiben ez mégsem történne meg,  Matovič minden este emlékeztetni fogja a miniszterelnököt az ígéretére a lakása erkélye alatt. Az ellenzéki politikus szerint ugyanakkor Ficónak nem elég kiköltöznie, vissza kellene fizetnie az államkasszába 235 ezer eurót is, mivel a piaci árnál jóval olcsóbban bérelte a lakást. Ladislav B. ellen adó- és biztosítási csalás ügyében indított ma eljárást a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA). A folyamatban lévő nyomozásra való tekintettel bővebb információt nem közöltek.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?