Ficóék kiterjesztik az ukrán mezőgazdasági árucikkek importjára vonatkozó tilalmat

Robert Fico

Szlovákia határozatlan időre meghosszabbítja, és több termékre is kiterjeszti az Ukrajnából származó agrártermékek behozatalának tilalmát – döntött a kabinet szerdai ülésén.

A behozatali tilalom eddig négy termékre, a búzára, a kukoricára, a repcére és a napraforgóra vonatkozott. A mostani döntés a behozatali tilalmat más agrártermékekre is kiterjeszti, egyebek mellett az árpára, a búzalisztre, a mézre, a malátára, a szójára, a cukorra és az étolajgyártás során keletkező melléktermékekre is.

A Richard Takáč (Smer) földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, a hosszabbításra vonatkozó javaslatot azzal indokolta, hogy az ukrán agrártermékek ellenőrizetlen beáramlása ellehetetleníti a szlovákiai agrártermelőket, akiknek az ukrán termékek behozatala már ez idáig 110 millió euró kárt okozott.

„Az Ukrajnával szomszédos országoknak komoly anyagi veszteséget és más jellegű problémákat is okoz az ukrán agrártermékek behozatala. A mezőgazdasági termelők a tavalyi évben 110 millió euróban számszerűsítették az ukrán gabonaimport által nekik okozott kárt. Az Európai Bizottság kompenzációja Szlovákia számára 5 millió eurós szinten volt” – mondta az összesen 14 terméket érintő behozatali tilalom kapcsán Takáč.

Kijelentette: a kormány nyomást fog gyakorolni az Európai Bizottságra annak érdekében, hogy az unió álljon elő európai szintű megoldással az ukrajnai agrártermékek behozatalából adódó problémákra. Rámutatott: bár az ukrán agrártermékek esetében eredetileg csak tranzitról volt szó az Európai Unió területén, a gyakorlat azt mutatja, hogy az érintett termékek 80 százaléka az unió területén marad.

Szlovákia még szeptemberben döntött arról, hogy – Magyarországhoz és Lengyelországhoz hasonlóan – nemzeti hatáskörben fenntartja az ukrán gabonabehozatal tilalmát, miután a brüsszeli bizottság nem hosszabbította meg a szeptember 15-én lejárt uniós szintű intézkedést.

(MTI, TASR, Denník N)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?