Fico: Vizsgáljuk a hazai jogrend és a vatikáni szerződés közötti viszonyt

Pozsony |

<p> </p>
<p>Robert Fico szerint további vizsgálatra szorul, hogy milyen körülmények között lehetne csökkenteni Szlovákiában az egyházi ünnepek számát, mivel azok listája egy nemzetközi szerződéshez kötődik.</p>
<p> </p>

 

A kormányfő erről az úgynevezett Fejlesztési és Szolidaritási Tanács - a költségvetés konszolidációja lehetőségeivel kapcsolatos - újabb egyeztetését követően beszélt kedden.

A kormány és annak szociális partnerei alkotta tanács egyeztetése ezúttal az egyházak képviselőinek a részvételével zajlott Pozsonyban, és annak egyik témája az a munkaadói indítvány volt, amely az állami ünnepek számának a csökkentését célozza. A Fico-kormányzat a közkiadások egyik konszolidációs eszközeként már korábban felvetette, hogy csökkentené az állami ünnepek számát. A javaslat kapcsán elsősorban egyházi ünnepek megszüntetéséről esett szó. A mai egyeztetést követően azonban a javaslat megvalósítása bizonytalanná vált.

"Egyelőre vizsgáljuk, milyen a viszony a hazai jogrend, illetve a Szentszék és a szlovák kormány által kötött szerződés között. Amennyiben a Vatikáni szerződés szilárd részét képezi az egyházi ünnepek listája, akkor annál komplikáltabb lesz ezekhez nyúlni" - mutatott rá Robert Fico az egyeztetést követően. (MTI/TASR)

 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?