Fico: Radičová nem jól kezdi

Pozsony |

<p>Ismét választási ígéretei megszegésével vádolta a kormánypártokat Robert Fico a Szlovák Rádió szombati politikai vitaműsorában, amelynek Iveta Radičová miniszterelnökkel együtt volt vendége.</p>

Az ellenzéki Smer-SD elnöke emlékeztetett: Radičová a kampány idején azt ígérte, hogy lesz privatizáció, miközben a kormány a pozsonyi repülőtér, a vasúti teherfuvarozási vállalat, a ZSSK Cargo és egyes hőszolgáltató cégek állami résztulajdonának eladására készül. Feltette a kérdést, hogyan lehet bízni a kormányban, majd megjegyezte, hogy a miniszterelnök asszony nem jól kezdi ténykedését.

Radičová erre azzal felelt, hogy ő maga képes elismeri, ha politikai ellenfelének igaza van, de ragaszkodik ahhoz, hogy Fico magával szemben is ugyanazt a mércét alkalmazza. "Ön tőlem sohasem hallhatott egybevetést az ön olyan ígéreteinek teljesítéséről, mint amilyen a pénzügyi szolgáltatók kárvallottainak kárpótlása vagy autópálya Kassáig. Megtehetném ezt, de nem teszem. Nem érzem magam olyan embernek, aki az igazság szabadalmával bír" - mondta a kormányfő elődjének.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?