Nem Oroszország, hanem Ukrajna állította le a kőolajszállítást Szlovákiába a Barátság kőolajvezeték déli ágán – hangsúlyozta kedden a közösségi hálón Robert Fico, a Smer elnöke.
Fico: Nem Oroszország, hanem Ukrajna állította le a kőolajszállítást Szlovákiába
Szerinte Ukrajna ezzel beváltotta korábbi fenyegetőzéseit, hogy tranzitországként leállíthatja az Európába tartó nyersanyagszállítást.
„Oroszország már júliusban kifizette a kőolaj tranzitdíját augusztus hónapra, de Ukrajna nem fogadta az átutalást” – mondta Fico. Szerinte Ukrajna az Európai Unió Oroszország elleni szankcióira hivatkozva utasította vissza a pénzt, Fico ezért ismételten elítélte az ukrajnai orosz agresszió miatt bevezetett szankciókat. „Nem működnek. A legjobban az olyan országoknak ártanak, mint Szlovákia” – mondta, hozzáfűzve, hogy ráadásul a kőolajszállítás Ukrajna általi leállítását a „Nyugatnak is szentesítenie kellett”.
A szállítás leállását a Transpetrol is megerősítette. A szlovák kőolajszállító közlése szerint az Ukrtransznafta állította le a szállítást. A leállítás a Barátság kőolajvezeték déli, ukrajnai ágát, tehát Szlovákiát, Magyarországot és Csehországot érinti. Oroszország ezen napi 250 ezer hordó (1 hordó 159 liter) kőolajat szállított, elsősorban a magyar MOL-nak, illetve a Slovnaftnak, valamint a PKN Orlen társasághoz tartozó Unipetrolnak. A Lengyelországba és Németországba történő szállítás Fehéroroszország területén keresztül továbbra is működik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.